spot_img

Az MTA orvosai is a védőoltás mellett érvelnek

-

Article Top Ad (AdSense)

Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya mindenkit arra biztat, hogy amennyiben valamilyen speciális orvosi okból nem ellenjavallt, önmaga, családja és a társadalom érdekében vegye igénybe a felajánlott védőoltást. Azt hangsúlyozzák, hogy a járvány terjedését csak a vakcinával lehet megfékezni.

Az InfoRádióban Ádám Veronika osztályelnök mondta el az oltás melletti súlyos érveit néhány nappal ezelőtt. Kiemelte, hogy az oltással kapcsolatos félelmek alaptalanok.

„Ez a betegség nem influenza, hanem egy nagyon súlyos betegség, amelyben Magyarországon már több mint 10 ezer ember meghalt. Semmi mással nem megállítható, mint a megelőzéssel, a megelőzés pedig a vakcina, az egyetlen lehetőség” – jelentette ki az InfoRádióban.

Felhívta a figyelmet továbbá arra is, hogy egy kritikus, 60 százaléknyi népességnek be kell oltatnia magát ahhoz, hogy nagyjából védettek lehessünk.

A kockázat eltörpül a hatásossághoz képest

Mint minden orvosi beavatkozásnak, úgy az oltásnak is vannak kockázatai. A védőoltások kockázata általában eltörpül a hatásosságukhoz képest. Enyhe mellékhatásként a bőrpír, gyulladás, hőemelkedés előfordulhat, de valódi mellékhatás, például allergiás reakció rendkívül ritka.

Biztonságos technológia

Mostanra több millió ember szerte a világon már megkapta a Pfizer-BioNTech vakcinát komolyabb mellékhatások nélkül, ami annak is köszönethő, hogy az új technológia jóval biztonságosabb.

Sokan a vakcina biztonságossága miatt aggódnak, így Ádám Veronika a vakcinafejlesztés gyorsaságával kapcsolatban is meg szeretné nyugtatni az oltásellenesen gondolkodókat:

„Nem a mostani fejlesztés tartott túl rövid ideig, hanem a korábbiak nyúltak hosszúra.”

Most egy olyan, világméretű összefogás volt a tudományban a vakcina előállítására, ami páratlan. Rendkívül fel tudott gyorsulni anélkül, hogy bármilyen biztonsági vizsgálat hiányt szenvedett volna. És rendelkezésre állt a pénz is a kutatásokra, nagyon sok ember tudott rajta dolgozni.„-tette hozzá az InfoRádiónak adott interjúban a szakember.

Az MTA korábban világossá tette azt is, hogy a védőoltások védenek a himlő, a járványos gyermekbénulás, a mumpsz, a kanyaró, a rózsahimlő ellen, csak a legfontosabbakat említve, valamint a védőoltások jelentik a legfontosabb lehetőséget a felnőttkori fertőző betegségek kialakulásának és terjedésének megakadályozásában is.

Forrás: Infostart 

Hasonló témában cikkünk:

A világ vakcina lázban ég

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!