spot_img

Az Ezeregy éjszaka meséi kelnek életre Miamiban

-

Article Top Ad (AdSense)

Egy olyan városban, ahol a városháza egy sejk palotája, a Kereskedelmi Kamara egy török háremház, a vasútállomás pedig egy mecset, valószínűleg azt gondolnánk, hogy valahol a Közel-Keleten járunk. De nem, ez a floridai Opa-Locka, egy város Miamitól északnyugatra, az ország legnagyobb iszlám kultúrájának gyűjteményével.

Az Opa-Locka az 1920-as évek floridai Land Boom idején épült, amikor az olyan filmek, mint Rudolf Valentino orientalista fantáziája, A sejk és Douglas Fairbanks: A bagdadi tolvaj a Közel-Kelet fülledt és romantikus vonzerejét kulturális hóborttá változtatták.

Fotó: Mark Loftin/Atlas Obscura community

A félhold alatt

Florida elég meleg és trópusi volt ahhoz, hogy egzotikusnak hasson, így amikor a megálmodója, Glenn Curtiss megépítette az Opa-Lockát, ezt egyenesen az Ezeregy éjszaka téma köré tervezte. Az orientalista építészet mellett az utcák olyan neveket kaptak, mint az Ali Baba Avenue és a Sabur Lane. A város az első olyan település, amelyet egy irodalmi mű ihletett. Ebből kifolyólag a tervezője ragaszkodott hozzá, hogy Opa-Locka úthálózata ne az amerikai szabvány szerint, hanem íves sarló alakúra legyen kialakítva.

Fotó: Mark Loftin/Atlas Obscura community

A szultán palotája

Noha az 1926-os nagy Miami hurrikán számos Opa-Locka épületet elpusztított, több mór épület fennmaradt, és azóta felvették a történelmi helyek nemzeti nyilvántartásába. A város legszebb építménye az egykori Opa-Locka városháza épülete, egy hagymakupolás és minaret-szerű csoda, amelyet Kosroushah szultán palotájának leírása ihletett az Ezeregy éjszaka meséiből.

Fotó: Mark Loftin/Atlas Obscura community

Bagdad hanyatlása

Opa-locka jelenleg előrehaladott hanyatlásban van, mivel a pénzszűkében lévő város pénzügyi összeomlással néz szembe. Az arab ihletésű épületek közül sok az összeomlás szélén áll. Az egykori városháza pedig bedeszkázva, nagyon leromlott állapotban van. Azonban a városban tett séta még mindig bepillantást enged az 1920-as évek egzotikus luxusának eszméjébe.

Részlet a Halálosabb iramban c. filmből (Fotó: Mafab)

Érdekesség: a filmesek körében még mindig népszerű helyszínnek számít. Itt forgatták a közelmúltban a Bad Boys II- már megint a rosszfiúk és a Halálosabb iramban című hollywoodi produkciók néhány jelenetét is.

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!