spot_img

Alföldi Róbert a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett

-

Article Top Ad (AdSense)

A kuratórium négy kategóriában négy – négy jelöltet javasolt, közülük a nézők szavazatai döntöttek. A szavazás eredményét az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be Szegvári Katalin és Érdi Sándor, a Hallhatatlanok Társulatának alapítói. 

A színészre több tízezer szavazat érkezett, mellette Dunai Tamást juttatták még a Hallhatatlanok Társulata közé a szavazók.

„A Halhatlanok Tarsulatának új tagja a közönség szavazati alapjan színész kategóriában Alföldi Róbert és Dunai Tamás. Köszönet mindenkinek, aki szavazott és gratulálunk minden új halhatatlannak!” 

Az 57 éves színész-rendező 1995-ben megkapta a Jászai Mari-díjat, ezt egy újabb elismerés követte 2007-ben: ekkor adták át neki a A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

A színészek kategóriájában a legtöbb szavazatot Alföldi Róbert és Dunai Tamás kapta. A színésznők közül Pásztor Erzsi és Vándor Éva került a Halhatatlanok Társulatába. Táncművészek kategóriában Bozsik Yvette és Mihályi Gábor nevével bővült a lista. Az operaénekesek közül Kolonits Klárát, Wiedemann Bernadettet választották ma a Halhatatlanok közé.

Itt lehet megnézni a bejelentést.

A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban. A társulat Örökös Tagjait a nagyközönség választja meg azon előadóművészek közül, akikről úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal, valamint a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért. Az Örökös Tagság elnyerése még a sikerhez legjobban hozzászokott színészek számára is nagy megtiszteltetés.

A trianoni csata alkotói találkoztak a közönséggel az Átriumban

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!