spot_img

45 napig tartott a brit miniszterelnök pályafutása: lemondott Liz Truss

-

Article Top Ad (AdSense)

Liz Truss mindössze 45 nap után arról nyilatkozott, hogy lemond miniszterelnöki posztjáról, miután politikai tekintélye csaknem teljes mértékben elpárolgott.

A legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnök lett

Épp csak távozott a nyár végén Boris Johnson az elnöki székből, és már követi is a harmadik brit női miniszterelnök, Lizz Truss. Azzal a lépéssel, hogy 45 nap után lemondott, az Egyesült Királyság történetének legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke lett. Ezzel megdöntötte George Canning rekordját, aki 1827-ben 119 napig volt hivatalban.

Minden igyekezete ellenére nem tudta teljesíteni azokat, amiket megígért, és csak tovább romlott Nagy-Britannia gazdasági helyzete, márpedig a Konzervatív Párt azért választotta meg, hogy segítsen az energiaválságon. Ki is dolgozott egy „víziót egy alacsony adózású, magas növekedésű gazdaságról, amely kihasználná a brexit lehetőségeit”. Ám szomorúan be kellett látnia: nem tudja megtenni azt, amit elvárnak tőle. Ennek fényében tájékoztatta III. Károly királyt és a pártot, hogy lemond és kezdetét veheti az utódja kiválasztása, így erre vélhetően október 28-án kerül sor.

Truss volt az utolsó olyan elnök, akit még II. Erzsébet királynő nevezett ki, majd két napra rá elhunyt.

Nagyjából ez ugyanúgy fog zajlani, mint nem is olyan régen Boris Johnson esetén, csak még gyorsabban, mivel állítólag már jövő péntekre meg is lesz az utód. Az pletykák szerint Rishi Sunak és Penny Mordauntnak van erre a legtöbb esélye, ráadásul legutóbb is mindketten indultak a posztért. De ugyanilyen előnnyel indul a Munkáspártot vezető Keir Starmer, valamint a Liberális Demokrata pártelnök Ed Davey.

A rosszul sikerült pénzügyi manőver

Egy rosszul sikerült gazdagsági lépést vetett keresztet Truss pályafutására. II. Erzsébet halála után nem sokkal, a pénzügyminiszterével és közeli szövetségesével, Kwasi Kwartenggel minibüdzsét jelentett be, ami drasztikus adócsökkentéssel orvosolta volna a gazdasági válságot, ellenben tovább növelte volna a brit államadósságot. A bejelentés hatására a font történelmi mélypontra zuhant a dollárral szemben, így végül Kwarteng és Truss visszavonták a terveiket. A terv eleve megosztotta a Konzervatív Párt alsóházi képviselőit is, ami azért is számít, mert Truss elődje, Boris Johnson veszte is a párton belüli bizalmatlanság lett. Kwasi Kwartenget 38 nap után kénytelen volt leváltani Truss, és Jeremy Hunt került a pénzügyminiszteri pozícióba, aki visszavonta elődje adóprogramját.

Ami pedig betette a kaput a Downing Street 10 alatt, az a hétfői incidens, amikor Suella Braverman belügyminiszternek egy rossz helyre küldött e-mail miatt le kellett mondania (Grant Shapps vette át a helyét). Ezt követően a szerdai ülésen a kormányfő, 40 párttársa nem támogatta a repesztéses bányászat újraengedélyezéséről szóló szavazásban, és ez egyet jelentett Truss-nak a kegyelemdöféssel.

forrás: guardian, hvg

Egy szimbólum elvesztését gyászolja a világ: II. Erzsébet halálával lezárult egy korszak

Mindegy mit tesz le az asztalra III. Károly király – még mindig pikkelnek rá a megcsalási botrány miatt

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!