spot_img

Kelendő luxus: a Bentley rekorddal zárta 2020-at

-

Article Top Ad (AdSense)

Nem sok autógyártó teheti ki a kirakatba a 2020-as eredményeiket. A ritka kivételek közé sorolható a Bentley, amely új rekorddal zárta a rázós tavalyi esztendőt.

Ha valamikor, akkor 2020-ban minden a remek értékesítés ellen dolgozott az autóiparban. Gyár- és szalonbezárások, a gyártókapacitás átállítása maszkok készítésére; csak néhány a pandémia kellemetlen következményeiből, nem említve, hogy a kisebb darabszám és a finoman szólva is kedvezőtlen körülmények az újautó-árak emelkedését eredményezték.

De akadnak kivételek is. A Bentley fennállása legerősebb évét produkálta, ugyanis 11 206 kocsit adtak el világszerte a tavalyi év során. A 101 éves múlttal bíró cég 2 százalékos növekedést produkált 2019-hez képest, amivel a ritka kivételek közé sorolhatóak a piaci szereplők között.

A leállást a Bentley sem úszta meg tavaly. Márciussal kezdve hét héten keresztül szünetelt a gyártás, majd ezt követően 50 százalékos kapacitással üzemeltek további kilenc héten át. Az amerikai kontinens volt számukra a legnagyobb piac, mögötte szorosan Kína, ahol 48 százalékos növekedést mutattak fel. Kína piaci részesedése mindössze 1 százalékkal marad el (27 kontra 26 százalék).

Európában 2193 Bentley-t adtak el, ami 18 százalékos csökkenés, míg a márka hazai piacán, Angliában 1160 autó talált vevőre – ez 22 százalékos visszaesést takar. A 4000 főnek munkát adó Bentley utoljára 2017-ben zárt rekorddal, akkor 11 089 járművet adtak el.

Mi a helyzet Magyarországon?

A Datahouse adatai szerint 128 031 új autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 18,9 százalékos csökkenés az előző évhez képest. A Suzuki immár ötödik éve piacvezető, 14 783 személygépkocsit regisztráltak itthon 2020-ban a Datahouse újautó-eladási statisztikái szerint. Ez azt jelenti, hogy az összes forgalomba helyezett személyautó 11,55 százaléka Suzuki volt a tavalyi évben. A második helyen a Toyota (9,9 százalékos piaci részesedés), a harmadik helyen a Ford végzett (9,17 százalékos részesedés).

Szabó Attila, a Ford Magyarország új ügyvezető igazgatója a hazai importőr sajtótájékoztatóján elmondta: „A tavalyi pandémiás helyzet nem várt nehézségeket gördített az autóipar elé is, mely jól látható a tavalyi eredményekben. Ennek ellenére bizakodóak vagyunk, és idénre már újra a gazdaság élénkülésével és egy 10% körüli piaci bővüléssel számolunk” – tette hozzá az ügyvezető.

Esetleg Ön is újdonsült Mustang-tulajdonos? Kívánjunk együtt boldog új évet annak a 264 társának, akik Önnel együtt szintén a sportkocsi mellett voksoltak Magyarországon 2020-ban.

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!