spot_img

Szilágyi Liliána apja bepereli a lányát

-

Article Top Ad (AdSense)

A bántalmazásáról nyilvánosan beszámoló úszónő apja regált a lánya vádjaira. Visszautasítja ezeket, szerinte Liliána hazudik, és megkérte, hogy ne használja többet a Szilágyi vezetéknevet.

Szilágyi Liliána úszónő szerdán este a közöségi oldalán árulta el, hogy apja, Szilágyi Zoltán edző testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt.A DTK: Elviszlek magammal című műsorában pedig megdöbbentő részleteket is megosztott a pokoli élekről. Az ügyvédként dolgozó férfi a kormánypárti Origón válaszolt a lányának, amit változtatás nélkül közlünk. És feljelenti.

„Kedves Liliána!
Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom-szintúgy a nyilvánosság előtt. Ezt követően nem kívánok a sajtóban védekezni vagy magyarázkodni, mert amit állítasz, az ellen nem lehet védekezni, hiszen hogyan bizonyítsam, hogy sosem vertelek vagy bántalmaztalak sem Téged, sem édesanyádat, sem húgodat…ugyanakkor az ügyben a kijelentéseid miatt általam indítandó büntetőeljárás során ez várhatóan tisztázódni fog.
Aki valóban ismer engem és Téged, az úgyis tudja az igazat. Bármit is állítasz, szilárdan kitartok a hat évvel ezelőtti elhatározásom mellett, azaz bármennyire is tönkre akarsz tenni ezért vagy azért, illetve bármennyire próbálod magadra irányítani a figyelmet: nem támogatlak tovább anyagilag sem Téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok. Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért. Azt csak remélni merem, hogy egyszer, amikor majd szembenézel azzal, hogy mit tettél, Te meg tudsz majd bocsátani magadnak. Addig viszont arra kérnélek – amit már korábban is kértem Tőled-, hogy a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét, mert nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.”

A Magyar Úszó Szövetség elnöke, dr. Wladár Sándor nem maradt tétlen, és  közleményt adott ki, amely szerint  a testület fegyelmi és gyermekvédelmi bizottsága vizsgálatot indít  a témában. Az ATV-ban pedig elmondta, hogy a férfinek  az idei évben már volt egy fegyelmi ügye, amikor jogerősen írásbeli megrovásban részesítették, miután egy versenyen minősíthetetlen hangnemben támadt a versenybíróság vezetőjére, amiért korábban a kisebbik lányát, Gerdát kizárták egy szabálytalanság miatt az egyik hátúszó számban.

Az úszónő, Szilágyi Liliána drámája: édesapja bántalmazta

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!