spot_img

Rendhagyó klippremirrel készül Nagy Szilárd és Ragány Misa

-

Article Top Ad (AdSense)

Nagy Szilárd és Ragány Misa a koronavírus első hullámakor Varga Miklós Európa című slágerével hívták fel a figyelmet a közös összefogás fontosságára. A zenészpáros azóta sem volt tétlen, hiszen az idei évet egy újabb örökzöld újragondolásával indítják, amelyben közös példaképük is szerepel. 

Az immár hátunk mögött lévő 2020-as év számtalan áldozatot követelt. Sajnos minden ember életéből elvett valami igazán fontosat. A koronavírus-járvány több ártatlan embernek a legdrágább kincsét, az életét rabolta el. Nagy Szilárd és Ragány Misa rájuk emlékezve dolgozta fel az EDDA Művek egyik legnagyobb klasszikusát az Utolsó érintés című slágert, amely új hangszereléssel (Gömöry Zsolt és Szűcs Norbert), szöveggel (Nagy Szilárd, Ragány Misa, Toldi Tamás) kiegészülve 2020 áldozataira emlékezik Eltévedt szép világ címmel. 

„Nem vagyunk egy klasszikus feldolgozás zenekar, de ha Pataky Attila felajánlja nekünk, hogy feldolgozhatnánk egy EDDA slágert, arra nem mondhatunk nemet. Hatalmas megtiszteltetés ez számunkra és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ránk esett a választása, hiszen eddig még senki sem dolgozta fel egyetlen nótájukat sem. A dalválasztás pedig mindhármunknak szinte természetes volt.” – fogalmazott Misa, aki Szilárddal egyetemben gyerekkora óta isteníti az EDDA Műveket. 

„Óriási EDDA rajongók vagyunk mindketten, és szinte missziónknak éreztük, hogy tovább vigyük a régi nagy legendák dalait. Az Utolsó érintés 2020 nem csak ezért mérföldkő számunkra, hanem azért is, mert Attila is velünk énekel és szerepel a klipben. Ez szinte még most is felfoghatatlan számomra.” – fogalmazott Nagy Szilárd.

„Eddig nem dolgoztam még senkivel ilyen típusú munkában. Számtalan megkeresés érkezett a több mint negyven év alatt, de eddig mindenkinek nemet mondtam. De amikor a fiúkat megismertem tudtam, hogy a szívemre kell hallgatnom, ami azt súgta, hogy sikeres lesz a közös munkánk. A szöveg átírását is teljesen rájuk bíztam, arra bíztattam őket, hogy tegyék bele magukat. Az új szöveg az első sortól az utolsóig valóságos és nagyon szeretem.” – mondta Pataky Attila, aki Gömöry Zsolt zeneszerzővel együtt büszkén szerepelt a hamarosan megjelenő klipben is, amelyet Kiss Péter Balázs rendezett.

Az új hangokon, és új szöveggel megszólaló, ám mindenki szívének ismerős dal, és a hozzá tartozó videoklip január 7.-én csütörtökön debütál majd. 

Az előadópárosra az év elején még nagy feladatok várnak, hiszen a Drága Hazám című dalukkal versenybe szállnak az év legjobb dala kitüntető címért a Duna Televízió A DAL című műsorában, amely január 30-tól lesz látható a képernyőn.

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!