Tessék? A férfiak jobban tájékozódnak, mint a nők? Szerintem csak máshonnan közelítjük meg a dolgokat, de az eredmény sokszor ugyanaz.
Két kocsival vágtunk bele barátaimmal egy ózdi kalandba. Elől mentek a jártasok, akik, ha látótávolságon belül maradtak, mutatták az utat. Mögöttük mentünk mi, akik nem fordulunk meg gyakran Ózdon és környékén. Egy kisebb kirándulás és nézelődés után egy nagyon kedves fogadóban degeszre ettük magunkat tipikus magyar ételekből, majd egy kis szusszanás után a jóllakott hasunkon kigurultunk a parkolóba.
A társaság olyan könnyedén oszlott fel két csoportra, mint amilyen könnyen szétmállott a puhára sült marhahús az étteremben. Az egyikben gyülekeztek a nők, a másikban a férfiak, de a csoportokon belül vegyesen voltak a helyi szakértők és az elveszett turisták. A parkolóban ácsorogtunk és beszélgettünk.
Én a női csoportot erősítettem, születésemtől fogva nő létemre. Arról beszélgettünk, hogy hogyan kell megközelíteni a kirándulásunk következő állomását. A környéken jártas barátnőm a következőt mondta:
„Nagyon sokáig csak egyenesen kell menni, egészen addig, amíg elő nem bukkannak a lakóépületek, akkor a virágosnál jobbra forduljatok. Nem sokkal később lesz egy óriásplakát, azután az első lehetőségnél balra kell fordulni, majd az épületek közül kimagasló templom mögött tudtok megállni.”
Mindenki bólintott egy nagyot, jelezvén, hogy felfogtuk az útvonalat, majd áttértünk az izgalmasabb témákra:
„Te jó ég! Hallottátok, hogy Peti kinek udvarol…ha ezt Anna megtudja…és láttátok azt a részt, amiben…újra éhes vagyok…én pedig azt olvastam…keressünk desszertet…ez az új gyűrű, amiről meséltem…”
Körülbelül 10-15 perc telt el, ami annyit tesz, hogy életünk 2-3 hetét sikerült átbeszélni szinkronban, mire a férfi csoport büszkén közbelépett, hogy ők sikeresen megbeszélték az útvonalat. Barátnőimmel összenéztünk, hogy azt nekünk is sikerült, plusz még ezernyi más információt megbeszéltünk, de hát akkor indulhatunk tovább.
Az eredeti, vegyes felállásban elfoglaltuk a helyünket a két autóban, majd kíváncsiságból megkérdeztem férfi barátomat, hogy egész pontosan hogyan mondták el neki, hogy merre menjünk. Olyan választ kaptam, aminek a felénél elvesztettem a fonalat:
„Egyenesen kell menni 800 méteren át, aztán a szar aszfalton még 500-at, aztán jobbra kell fordulni. 400 méter után újabb kanyar balra, a kis körforgalomnál pedig a harmadik kijáratnál kell kimenni, aztán 300 méter múlva balra lesz a parkoló.”
Hosszú csend következett, mert ledöbbenve tapasztaltam, igaz, már sokadjára, hogy mennyire máshogyan jár az agyunk. Őszintén nehezemre esett volna a férfi által előadott útbaigazítást követnem, de a női magyarázatot tökéletesen megértettem.
Vannak szituációk, amiket máshonnan közelítünk meg. Tulajdonképpen az egész életet másképp látjuk, amire rájátszik a neveltetés és a társadalmi normák. Fogadjuk el, hogy ha a másik valamit nem ért, akkor az nem biztos, hogy a tudását, készségét tükrözi. Valószínű, hogy csak máshonnan közelíti meg a dolgokat. Ami értelmetlennek, logikátlannak tűnhet, az ugyanolyan eredményes lehet.
Muszáj volt megkérdeznem azt is, hogy csak ennyit sikerült megbeszélniük ennyi idő alatt, amire az volt a válasz, hogy természetesen nem. Megbeszélték az egész útszakasz minőségét.
