spot_img

Most ingyenesen nézhető a Testről és lélekről című film

-

Article Top Ad (AdSense)

A FILMIO-n péntektől vasárnap estig Morcsányi Géza emlékére  ingyenesen lehet megnézni Enyedi Ildikó Testről és lélekről című nagy sikerű filmjét.

Enyedi Ildikó 2017-ben született alkotása volt Morcsányi Géza életének első filmszerepe. A szerelem csodájáról mesélő film azonnal óriási siker lett és számos szakmai díjat nyert: elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medve-díjat, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének díját, a sydney-i filmfesztivál fődíját. Operatőri munkájáért Herbai Mátét a világ legjelentősebb operatőri fesztiválja, a Camerimage zsűrije tüntette ki, míg Borbély Alexandát lenyűgöző alakításáért az Európai Filmakadémia díjazta.

testről és lélekről-morcsányi-géza
Fotó: flickr.com

A film másik főszereplőpje Morcsányi Géza 1952-ben Budapesten született, tanulmányait a Marx Károly Közgazdaság­tudományi Egyetemen végezte, később a Radnóti Miklós Színházban, a pécsi, a győri, a szolnoki színházakban volt dramaturg. 1995 és 2015 között a Magvető Könyvkiadó igazgatója volt. Ő volt az első magyar Nobel-díjas író, Kertész Imre kiadója is. Morcsányi nevéhez rengeteg kulturális tevékenység köthető. Dolgozott egyetemi oktatóként, számos művet lefordított az orosz irodalom legnagyobb alakjaitól, főszerkesztői pozíciót töltött be az Interpress Magazinnál.

A Testről és lélekről című film főszerepére Enyedi Ildikó kérte fel: „Ő egy kifejezetten erősen gesztikuláló, kifejező testbeszéddel rendelkező, bőbeszédű ember. Megértette belőle, hogy saját magából ezt a (meglévő) csöndet, zártságot, visszafogott intenzitást kell megmutatnia. Nagyon okosan védte ezt a burkot az egész film alatt, ami akkor, ott megszületett. Nem okoskodta, elemezte szét, elemi, érzéki módon tudott így saját maga lenni”. – nyilatkozta Morcsányi Gézáról a rendező a Könyves Magazinnak korábban adott interjújában.

 

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!