spot_img

Mikor vagyunk védettek az oltás után?

-

Article Top Ad (AdSense)

Az oltás után mennyi idővel vagyok védett?

Összeszedtük oltásonként. A szakemberek határozottan felhívták a figyelmet arra, hogy a vakcina beadása után nem alakul ki azonnal a védettség, tehát ugyanúgy szükséges betartani a higiéniai szabályokat és az előírt korlátozásokat.

Az első oltás után a szervezet ugyan már elkezd ellenanyagokat termelni, de a valódi védettség a második oltás után csak 1-2 héttel várható.

A vakcina típusától függ, hogy mikor kapjuk meg a második adagot, tehát az is, hogy mikor érhetjük el a teljesen védett állapotot. A Budapest Környéke felsorolja az összes lehetőséget ebben a cikkben. 

  • Moderna: A Moderna első oltása után 28 nappal kaphatjuk meg annak második adagját, majd ezt követően még 14 napot kell várni a teljes védettséghez, azaz az első adagtól számított 42. napon beszélhetünk teljes biztonságról.
  • Pfizer/BioNTech: A Karikó Katalin technológiáján alapuló vakcinánál 35 nap eltelte után adható be a 2. adag, a teljes védettség kialakulása innentől minimum 7 nap. Ez összesen szintén 42 napot jelent.
  • AstraZeneca: Ennél a vakcinánál kell a legtöbbet várnunk, mivel 12 hét telik el a két oltás beadása között és a védettség is az egyik legkésőbb, a második oltást követő 15 nap után jelentkezik, tehát majdnem 100 (!) napnak kell eltelnie a teljes védettség kialakulásához.
  • Szputnyik V: Az orosz oltóanyagnál kell a legkevesebbet várni a második adagra, mindössze három hetet. Ugyanennyi idő kell a teljes védettséghez, tehát az első oltás utántól számított 6 hét elteltével már fellélegezhetünk.
  • Sinopharm: A kínai fejlesztésű Sinopharmnál 3-4 hét elteltével kaphatja meg a páciens az  oltás második felét, ezt követően még 2 hét a védettség kialakulása. tehát körülbelül 6 hetes intervallumról beszélhetünk.

A szakemberek hozzáteszik, hogy már az első oltással is elérünk valamilyen szintű védettséget, mivel az immunválasz elindult a vakcina beadása után a szervezetben. Ugyan a különböző oltóanyagok más-más hatékonysági százalékokat közöltek, a COVID fertőzés súlyos lefolyásától – azaz a lélegeztetőgépre kerüléstől – minden vakcina 100 %-osan megvéd.

Az oltás életet ment! | Fotó: BBC

Forrás: napidoktor.hu, BudaPestkörnyéke.hu,

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!