Napjainkban már az esőérzékelős ablaktörlő is egyre inkább magától értetődő tétel a listán, holott a mobilitás kezdetén közel sem volt annyira egyértelmű, miként kellene tisztán tartani a szélvédőt.
Beköszöntött a (naptári) ősz, egyre több csapadék várható. (Igaz, a nyár sem volt éppen csontszáraz a maga hektikus és kiadós „kirohanásaival”.) Létük és hasznuk nem is tudatosul bennünk, annyira magától értetődő, hogy az ablaktörlő lapátok teszik a dolgukat egy kar megpöccintését követően – vagy automatikusan, ha a rendszer érzékeli a cseppeket a szélvédőn.
Köszönhetően a Mercedes-Benz Múzeum „33 extra” néven futó kiállításának és hírlevelének, érdekes adalékokkal lehetünk gazdagabbak az autózás elengedhetetlen kellékeit illetően – mint amilyen az ablaktörlőlapát. Valljuk be: az ablaktörlők kulcsfontosságú elemei a hétköznapi közlekedésnek, ugyanakkor a legutolsó dolgok, amiket szemügyre veszünk egy-egy kocsin. Már ha egyáltalán ügyet vetünk rájuk.
Először jött a szélvédő, elterelve a nem kívánt levegőt a sofőr és utasai útjából, ezt követően szembesültek a problémával: komoly biztonsági veszélyforrás, ha nem tudják tisztán tartani a felületet, kezdve az olyan helyzetekkel, mint az esős körülmények.
Feltalálta, de nem tarolt vele
A megoldás 1903-ban érkezett az amerikai Mary Anderson révén, aki november 10-én 743.801A sorszámmal jegyeztette be szabadalmát az egyszerű és célratörő „ablaktisztító eszköz” név alatt. A világ első ablaktörlő lapátja fából készült karokkal rendelkezett, melyekhez gumicsíkokat erősítettek. A karok egy bekötési pont körül forogtak, tehát ezen a téren korán megszületett a véglegesnek tekinthető megoldás. Működtetésük is hasonlóan ötletes volt: a sofőr egy kart használt, aminek meghúzásával megfeszített egy rugót, ez pedig lehetővé tette, hogy a lapát ellássa feladatát és tisztítsa az üveget.
Érdekesség, hogy Anderson egy New Yorkban tett látogatás során kapott inspirációt az ablaktörlő lapát feltalálásához: történt ugyanis, hogy a téli időjárásban a villamos sofőrje kénytelen volt felhajtani a szélvédő egy részét, ezzel biztosítva a megfelelő látási viszonyokat, viszont beengedve a nem kívánatos hideg légáramlatot. Anderson Alabamába visszatérve felkért egy tervezőt, hogy alkossa meg a szélvédő tisztántartását szavatoló eszközt.
Anderson találmánya telitalálat volt, mégsem sikerült elérnie az áttörést – annyira megelőzte korát. Próbálta reklámozni, kiemelve a komfortot és a biztonságot, de egyetlen autógyártó sem kapott rá és nem is alkalmazták szériagyártásban. Csak 1920 után, a szabadalmi jogok lejártával vált elfogadottá és kezdték el egyre többen felszerelni.
Magyar zseni a biztonságtechnika szolgálatában
Ahogy az autózás minden egyes területén, úgy az ablaktörlők tekintetében sem maradhatott el a fejlődés. Elektromos motorok mozgatják a lapátokat, egyre fejlettebb dizájnok láttak napvilágot az egyre nagyobb végsebességek miatt, elektronika és szenzorok kontrollálják a törlést, nem fagynak a szélvédőhöz a gumibetétek, fűtött folyadékkal locsoljuk a szélvédőt, egyre célzottabban jut a folyadék az üvegre.
Barényi Béla nevéhez fűződik az egyik forradalmi megoldás 1951-ből: a magyar mérnök süllyeszthető ablaktörlőt fejlesztett ki a Mercedesnél, amely a gyalogosvédelmet szolgálta egy ütközés során. Szintén a Mercedeshez köthető az egykarú ablaktörlő: a Baby Benzként ismert W 201-es széria büszkélkedhetett a megoldással, ami a szofisztikált kinematika révén egészen a felső sarkakig juttatta el azt.
Lábjegyzetként érdemes megemlíteni, hogy idővel az ablaktörlő lapátok kistestvérei megjelentek az első fényszórók előtt, javítva a látási viszonyokat. De ez már egy másik történet.
