spot_img

Márciusig maradnak a korlátozások

-

Article Top Ad (AdSense)

Március 1-jéig fenntartják a jelenlegi korlátozásokat – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A beoltottak számának növelésétől és a fertőzöttek számának csökkenésétől tette függővé a kormány az esetleges enyhítéseket. Ennek hiányában újabb járványhullámtól és szigorúbb korlátozásoktól kell tartani.

Az operatív törzs beszámolója alapján kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy egy hónappal, március elsejéig meghosszabbítja a a novemberben bevezetett intézkedések hatályát. Gulyás Gergely emellett még 90 napos hosszabbítást kért a rendkívüli jogrend kapcsán az országgyűléstől – azon a 15-napos hosszabbításon kívül, amelyet a kormány saját hatáskörben adhat. Ezt azzal indokolta, hogy a kijárási tilalom csak így rendelhető el.

A további korlátozások a vendéglátóipart érintik legérzékenyebben.

A vendéglátósok közül többen belengették, hogy „polgári engedetlenségi mozgalomba” fognak és február elsején kinyitnak.

Gulyás Gergely azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy a kormány pontosan látja, milyen nagy nehézséget jelent a helyzet a szolgáltató szektornak, azon belül is a vendéglátásnak. Tárgyaltak a vendéglátók érdekképviseleti szerveivel.

Bár Gulyás kijelentette, hogy először a vendéglátóhelyeket fogják kinyitni,

egyelőre nem a nyitás, hanem a támogatások irányába mozdult el a kormány. A bértámogatási kifizetések felgyorsítását tervezik. Az eddig mintegy 27 milliárd forintra benyújtott támogatási igényből – ez 100 ezer ember támogatását jelenti – 7 milliárd forintot utaltak már át.

Koronavírus - Oltás egy pápai idősotthonban MTI/Krizsán Csaba

Arra kérdésre, hogy pontosan mennyire kell lecsökkennie a fertőzöttek számának, illetve milyen átoltottság szükséges a nyitáshoz, nem tudott válaszolni. Jelenleg szerinte teljes a szakmai konszenzus van abban, hogy nem szabad még nyitni.
Hasonlóan nem tudott konkrétumokkal szolgálni az érettségizőkkel kapcsolatos kérdésekre sem. Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy március 1-jéig ők sem térhetnek vissza a jelenléti oktatáshoz.
A másik nagy téma a vakcinabeszerzés volt. „Az engedélyezési eljárást felgyorsítandó minden olyan a világban alkalmazott vakcinát, amivel több mint egymillió embert oltottak be, és amely egyébként veszélyhelyzeti engedélyt kapott, azt engedélyezzük, Magyarországon is ezt a veszélyhelyzeti felhasználást megkaphatja” – mondta ennek kapcsán Gulyás, hozzátéve, hogy ezeket a felhasználás előtt a Nemzeti Népegészségügyi Központ külön is ellenőrzi.

(via Telex és 444.hu)

További cikkek a témában:

Hamarosan Magyarországon is kapható otthoni COVID-gyorsteszt!

Minden amit a Magyarországon jelenleg használt koronavírus oltásokról tudni érdemes

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!