spot_img

Március 15-ig maradnak a korlátozások –  Orbán Viktor szerint most jön a legrosszabb

-

Article Top Ad (AdSense)

Orbán Viktor a legrosszabbra készítette fel a lakosságot, miután találkozott egy tudóscsoporttal.

A miniszterelnök járványmatematikusok segítségét kérte annak megértéséhez, hogy az egészségügyi jelenségek milyen trendekké állnak össze, vagyis mi fog történni a következő hetekben, hónapokban.

Eláruljuk, nem arról van szó, hogy érkezik tömegével a Pfizer  vagy Moderna vakcina és hamarosan kilábalunk a vírusból. Tömegével az orosz és a kínai vakcina érkezik, ez utóbbi beadására lasszóval fogják az embereket a háziorvosok.

Orbán Viktor azzal a hírrel szolgál, hogy „ az egész eddigi járvány legnehezebb két hete áll előttünk, ugyanis az újfajta mutációk megjelenése miatt a fertőzések száma erősen nő és nőni fog, olyan terhelés lesz a kórházainkon, mint még nem volt, minden orvosra, ápolónőre, lélegeztetőgépre szükség lesz.

„Arra kérem honfitársaimat, hogy saját maguk életében a lehető legfegyelmezettebben próbálják betartani azokat az előírásokat, amelyeket az operatív törzs közzé tesz” – jelentette ki a facebookon közzétett videójában.

 A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki  online sajtótájékoztatóján az Országos tisztifőorvos azt mondta, hogy húsvétra minden regisztráltat szeretnének beoltani.
Szeretnék felgyorsítani az oltások ütemét, a cél az, hogy mindenki megkapja az oltóanyagot, aki előzetesen regisztrált rá – közölte. Müller Cecília kifejtette, a védőoltási munkacsoport folyamatosan vizsgálja a szakmai újdonságokat és más országok tapasztalatait, hogy gyorsítani lehessen a hazai oltások beadását.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Gulyás Gergely pedig azt jelentette be, hogy március 15-ig fennmaradnak a korlátozások.

Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy Ankara kezdeményezése fontos lehetőséget kínál a magyar szakembereknek ahhoz, hogy megvizsgálják, a  török koronavírus elleni oltóanyag alkalmazható-e a Magyarországon engedélyezett védőoltások mellett.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!