A Covid terjedése miatt szinte már csak egy szép emlék a repülőgéppel való utazás. A hét Cool embere, Kordos Szabolcs Airport Hungary – Szárnyak, vágyak, magyarok című regényében mókás történeteket olvashatunk a levegőből. Vajon ezután is vágyunk rá, hogy repüljünk?
Ági légitársaságánál jól működik a bunkóság-előrejelző rendszer. Ez annyit tesz, hogy amennyiben egy utas problémásnak ígérkezik, és már a check-in pultnál is vállalhatatlan módon viselkedett, akkor a földi kiszolgáló személyzet munkatársa ezt tudatja a legénységgel. Általában a beszállókártyára kanyarított XO felirattal üzennek a check-inesek, ezt látva a légiutas-kísérők már tudják, hogy mi a dolguk. Egy ideig megfigyelik a delikvenst, és ha sokat cirkuszol, akkor akcióba lépnek.
– Fapados koromban úgy álltam bosszút, hogy az illetőt beültettem két bőgőmasina csecsemő vagy egy kövér ember mellé, esetleg egy olyan ülésre, amiről tudtam, hogy nem lehet hátrahajtani. A hagyományos légitársaságnál ennél sokkal körmönfontabb tervet kellett kieszelnünk, de mint tudjuk, gonoszság dolgában az ember igen kreatív. A lekezelő, mindent fitymáló, csettintgetős és tiszteletlen utasunkat úgy neveltük meg, hogy mielőtt kivittük volna a kávéját, jó alaposan felturbóztuk szemcseppel. Utólag visszagondolva ez elég merész cselekedet volt, mert egyikünk sem tudhatta, hogy milyen hatása lesz, akár meg is mérgezhettük volna. Most már tudjuk, hogy a szemcsepp az emberi szervezet emésztését befolyásolja. Olyan szaporaság jött rá emberünkre, mint a muraközi lóra – használt egy számomra teljesen ismeretlen hasonlatot Ági, akinek a bosszúja itt még nem ért véget. – Szóltunk a kapitánynak, hogy a kedvünkért aktiválja a biztonsági öveket bekapcsolni figyelmeztetést. Minden egyes alkalommal, amikor az utas felemelkedett az üléséről, hogy a mosdóba siessen, valamelyikünk odarohant, és megkérte, hogy üljön le, mert veszélyes turbulencián haladunk át, majd egy kicsit még húzott is a biztonsági övén, hadd szenvedjen jobban. Mire megkegyelmeztünk neki, már zöldült a feje – nevette el magát Ági.
Hiába töltött el éveket a levegőben, Ági újra és újra rácsodálkozott az utasok telhetetlenségére. A magyarokra szerinte kimondottan jellemző, hogy semmire nem mondanak nemet, sőt amit kapnak, abból sok kell nekik. Hazánk fiai és lányai voltak azok, akik a feléjük nyújtott péksüteményes kosárból nem a zsemlét vették ki, hanem magát a kosarat húzták maguk elé. Magyar volt az a férfi is, aki egymás után hat sört kért el, és mindegyiket a táskájába süllyesztette. Az utolsót már meg akarta inni, de természetesen azt erősen felrázva kapta – egyenesen az arcába.
– Az a fontos, hogy mindig legyen megfelelő magyarázatunk. Ebben a konkrét esetben a légnyomás változásáról tartottam kiselőadást, ami természetesen teljes blődség, de ő minden szavamat elhitte.
Ági a részegektől sem esik kétségbe, sőt azt mondja, erre a problémára iparági szinten ugyanazt a megoldást alkalmazzák. Aki sokat iszik, de nem tűnik veszélyesnek, legfeljebb egy kicsit követelőzőnek, annak még több piát szolgálnak fel.
– A business osztályon nem mondhattuk azt, hogy bocsánat, ennyi volt a raktárban, kifogytunk. Sőt igazából a turistaosztályon sem érvelhettünk ezzel, mert az utas kiszúrta volna, hogy másnak még jut az itókából. Ha az illető már másokat is zavart a viselkedésével, akkor ügyeskedtünk, szándékosan a másik sorban mentünk vissza a konyha felé, hogy esélye se legyen hozzánk szólni, vagy tíz percig babráltunk az italával, hátha elalszik közben. A leggyakrabban azonban itattuk őket, amíg egyszer csak kidőltek. Onnantól kezdve nem volt velük gond: az alvó utas a legjobb utas. Néha azért rájuk néztünk, hogy élnek-e még – mesélte Ági.
A magyar légiutas-kísérő mindig azzal nyugtatja magát, ha különlegesen bunkó utassal hozza össze a sors, hogy ő még szerencsés, hiszen neki mindössze legkevesebb egy, de maximum tizenkét órán keresztül kell elviselnie az illetőt, nem úgy, mint annak, aki a problémás egyén testvére, gyermeke, házastársa. A hozzátartozóik és szeretteik vállát így sokkal nagyobb teher nyomja.
Izabella, az egykori Malév-alkalmazott a saját bőrén tapasztalta meg, hogy az emberi butaság kútja kiapadhatatlan. Az ő taktikája némileg eltért Ágiétól, autóvezetői szakszóval élve defenzíven viselkedett a repülőgépen.
– Mindenre azt mondtam, hogy én vagyok a hibás. Ezzel a módszerrel soha nem vallottam kudarcot. Amikor egy utas felhúzta magát valamin, azonnal bevállaltam, hogy elnézést, az én bűnöm. Így azonnal kifogtam a szelet a vitorlájából: egy ilyen vallomással nem tudott mit kezdeni.
Ha pedig lemaradtál volna az első részről, most mindenképpen olvasd el! A hét elején részletet közöltünk a hét Cool emberének választott Kordos Szabolcs Turista from Hungary című regényéből, amely görbe tükröt tart utazgató honfitársaink elé: milyenek vagyunk és milyen a hírünk a nagyvilágban.
Lidérces nyaralás- félkész üdülőkomplexumba vitték a vagyonos vendégeket
