spot_img

Különleges dal született

-

Article Top Ad (AdSense)

Az elsősorban a klasszikus magasszárú cipőiről ismert Converse rengeteg energiát fektet a fiatal tehetségek felkutatásába és támogatásába.

Nincs ez máshogy Magyarországon sem, ahol a magyar All Star közösség feltörekvő tehetségeit igyekszik segíteni a siker felé vezető első lépések megtételében. Idén tavasszal a Converse három különböző zenei műfajban alkotó fiatal művészt és egy szintén fiatal, de már jelentős zenei karrierrel bíró mentort kért fel arra, hogy közösen öntsék zenébe, mit is jelent Magyarországon az All Star közösség.

Három különböző zenei stílus, három különböző személyiség: a klasszikus zenében jártas görkoris, a vogue táncos és a magyar underground pop egyik feltörekvő énekesének alkotásában jól felismerhetőek a hagyományos magyar népzenei motívumok, a klasszikus zene elemei és a magyar underground jellegzetességei is, amelyek egy egészen egyedi hangzásban állnak össze egy egésszé, azaz a FÉSZEK című dallá.

Az alkotók

A már 6 éves kora óta zongorázó, klasszikus zenészként hihetetlen sikereket elért Boateng Carmen Stephany miatt nem is volt kérdés, hogy zongorajátéka lesz a zene alapja.

A magyar underground pop feltörekvő énekese, kristoaf írta és énekelte fel a dalszöveget.

A táncos/koreográfus, de emellett a techno világában is ismert EDM DJ, Móritz Dani nem csak a TikTokon terjedő koreográfiát alkotta meg, de az elektronikus zene iránti rajongása is visszaköszön a dalban.

A szakmai támogató

A fiatal tehetségek munkáját a már egyre több sikerprodukcióban, például Beton.Hofi és Brenka dalaiban komoly szerepet vállaló producer, DOÓR segítette.

A magyar All-Star csapat Fészek című dala elérhető a weboldalon, illetve a Converse Magyarország Youtube csatornáján.

A Budapest Ritmo filmre viszi a zenét

15 éves a Kobuci Kert

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!