spot_img

Koronavírusban elhunyt Koltai Lajos felesége

-

Article Top Ad (AdSense)

Koltai Lajos – világhírű operatőr-rendező – feleségét gyászolja, akivel közel 60 évig alkottak egy párt. Az elismert művész a Blikknek adott nyilatkozatában elmondta, hogy párja, Bordás Katalin veseproblémákkal került kórházba, majd a koronavírust is elkapta és ezzel már nem tudott megküzdeni a szervezete. 

Koltai Lajos hozzátette, hogy hetek óta nagyon aggódott a kedveséért, veseproblémái a kórházba kerülés után sem javultak és a COVID fertőzés csak súlyosbította ezt a helyzetet.

„Sajnos elvesztettük őt… A kórházban kiderült, hogy elkapta a vírust is, és a vége felé már ez is közrejátszott abban, hogy nem bírta tovább a szervezete” – mondta a Blikknek.

A gyászoló művész hozzátette, hogy ezekben a fájdalmas napokban gyermekei adnak erőt, akikkel kölcsönös támaszt nyújtanak egymásnak. Feleségével két lányt neveltek fel, Nóra Londonban tanult sminkelést, Katalin pedig egy fotóügynökségnél dolgozik.

A házaspár magánéletét mindig óvta a nyilvánosságtól, keveset lehetett olvasni róluk a médiában. Koltai egész életében egy nőt szeretett, feleségével már a középiskolában ismerték egymást. Bordás Katalin így emlékezett vissza megismerkedésükről a Délmagyar interjújában:

„Volt az iskolájában egy filmszakkör. Filmet forgattak, és engem valaki ajánlott az egyik szerepre. Óbudán, a Schmidt kastélynál történt a találkozó. Amikor odaértem, a fűben egy csomó kamasz fiú heverészett. Kiugrott közülük a férjem, és közölte, hogy ő lesz a film operatőre és rendezője. Már ott elindult egy barátságszerű kettőnk közt. Ebből lett hat év udvarlás, aztán amikor befejezte a főiskolát, összeházasodtunk.”

Forrás: Starlap, HVG, Index

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!