spot_img
spot_img
spot_img

Összeomlott az oltási rendszer – 75000 ember nem kaphat oltást hétvégén

-

Article Top Ad (AdSense)

Orbán Viktor pénteken interjút adott a Kossuth Rádiónak, ahol a tegnap bevezetett szigorítások mellett arra is kitért, hogy problémák vannak a tömeges oltási rendszer technikai részével. Nem sokkal később pedig a kormányzati koronavírus-oldalon lefújták a hétvégi tömeges oltást, ami 75.000 embert érint.

Az eddigi beoltottatakat a körzeti háziorvosi rendelő személyesen hívta be az oltásra, ezen a hétvégén álltak volna át a tömeges vakcina-beadásra, ami rendszerben tárolt adatokon alapul. Viszont ha az adatok nem pontosak – például valakinek megváltozott az állandó lakcíme, de azt nem jelentette még be  – akkor nem megfelelő helyszínre osztja be a rendszer. A lakcím-nyilvántartások sok esetben nem stimmelnek, ez adja a probléma gyökerét.

Ezért is történhetett meg, hogy volt olyan krónikus beteg, akinek a kapott tájékoztató SMS szerint több, mint 100 kilométert kellett volna utaznia a lakhelyétől, hogy megkapja az oltást. Olyan regisztráltaknak is ment ki tájékoztató, akik már túl vannak az oltakozáson. A kormányzat ezért úgy döntött, hogy leállítja az egész rendszert és elkezdik az adatok felülvizsgálatát. 

Elhalasztják a hétvégi oltást

Néhány perccel ezek után jelent meg a hír a kormányzati koronavírus-oldalon, amely szerint átmenetileg le is állították az épp csak meghirdetett tömeges oltást.

„Az erre a hétvégére meghirdetett tömeges oltási akció technikai hibák miatt elmarad. Az a több mint 70 ezer 60 év alatti krónikus beteg, akit csütörtökön SMS-ben hívtak oltásra, más időpontban lesz beoltva. A hiba javítása zajlik, minden érintettől elnézést kérünk”-írták.

A helyzet ugyanakkor továbbra is bizonytalan, ugyanis a hétvégi oltás elmaradásáról szóló bekezdést néhány perccel a tájékoztatás megjelenése után gyorsan le is törölték. Frissítés: Később a kormány mai sajtótájékoztatóján György István államtitkár közölte, hogy „szinkronizációs problémák” vannak az adatbázissal, ezért később fog megtörténni annak a 74 ezer embernek az oltása, akik az SMS-ben kapott tájékoztatás szerint most hétvégén kapták volna meg az Astra Zeneca vakcinát – írja a Telex.

Létrejött egy újabb operatív csoport

A miniszterelnök a reggeli interjúban kiemelte: egy külön operatív csoport jelenleg is dolgozik a megoldáson, hogy a tömeges oltás gördülékenyen haladhasson Magyarországon. Orbán Viktor hozzátette, hogy lesz egy külön erre a célra létrehozott vonal, melynek a telefonszámát Müller Cecília országos tisztifőorvos minden nap el fogja mondani a Kormányinfón. Ezen a számon kell majd közvetlenül jelezni, ha valaki bármilyen problémát észlel az oltási rendszerben – távoli helyre hívták be, vagy már rég megkapta az oltást a behívó kiküldésekor. A telefonszám nyilvánosságra hozatala után frissítjük cikkünket.

Forrás: Telex, 444

Egyre több koronavírusos fiatal kerül súlyos állapotban az intenzív osztályra

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Hótaposók – megbízható cipők a család minden tagjának a zord időben

Amikor beköszöntenek a hideg hónapok, a megfelelő lábbeli kiválasztása kulcsfontosságúvá válik kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nem csupán a fagyos időjárás és a csúszós utcák jelenthetnek kihívást, de a latyak, a hó vagy az eső is megnehezítheti a mindennapos közlekedést. Ilyenkor jön jól egy strapabíró, meleg és vízlepergető cipő, amelyben nem csak biztonságosan járhatunk, de a komfortérzetünk is megmaradhat. A hótaposók pont ezt a célt szolgálják: a család minden tagja számára ideális megoldást kínálnak.

Tökéletes ajándékötletek kisbabáknak

Az ajándékozás mindig öröm, de ha kisbabáknak vagy friss szülőknek keresel ajándékot, a praktikum és az esztétika egyaránt fontos szempont. Ebben a különleges időszakban az életüket megkönnyítő, a baba kényelmét és fejlődését támogató ajándékok igazán értékesek. Íme néhány ötlet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak minden családtag arcára.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!