spot_img

Kiosztották a hazai termékek népszerűsítéséért járó nívódíjat

-

Article Top Ad (AdSense)

Az Auchan Magyarország Kft. nyerte az idei Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, amely immár három éve a szakma egyik legrangosabb elismerése. A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Trade Magazin által alapított, Nagy István agrárminiszter fővédnöksége alatt álló kitüntetést minden évben az a kereskedelmi társaság kapja, aki a legtöbbet tesz a hazai termékek népszerűsítéséért. Idén a zsűri szerint az áruházlánc volt ebben a legjobb, ráadásul a járvány okozta helyzetben különösen támogatta a magyar gazdákat.

Az elmúlt tizenkét évben jelentősen megnövekedett az Auchan áruházakban kapható magyar termékek aránya, mert a helyi és szezonális termékek forgalmazása központi helyen szerepel a vállalat stratégiájában. Jelenleg is olyan kiemelkedő programok futnak, mint például a „Gazdától az asztalig” elnevezésű saját aktivitás, amely egyre több területet fed le. A friss áruk forgalmazásával a hazai termelőknek és gazdáknak stabil megélhetést biztosít a cég, a vásárlóknak pedig lehetőséget arra, hogy egy következő alkalommal már kedvenc termelőjük kínálatát keressék az áruház polcain. Jelenleg már több mint 100 Auchanban kapható áru rendelkezik a Magyar termék, Hazai termék vagy a Hazai feldolgozású termék védjeggyel, amely garanciát jelent arra, hogy a termék kifogástalanul megfelel a tanúsítási szabályzatban rögzített feltételeknek. 2008 óta ráadásul megduplázódott a helyi forrásokból származó tételek mennyisége, a zöldség-gyümölcs választék 60 százaléka, a baromfihús 92 százaléka, a sertéshús 96 százaléka, a friss tejek, valamint az UHT tehéntejnek pedig 100 százaléka magyar beszállító partnerektől érkezik.  

A Magyar Termék Nonprofit Kft. szerint a Magyar Termék védjegy az elmúlt 14 évben talán még soha nem volt annyira fontos, mint idén, hiszen a járvány hatására még többen keresték a hazai árut. 

Az Auchan Magyarország Kft. és a Magyar Termék Nonprofit Kft. 2015 óta stratégiai partnerekként segítik a hazai termékek piacra jutását. Az idei évben ez az együttműködés még erősebbé vált, amikor az Auchan és a Magyar Termék közösen léptek fel a „vedd a hazait, védd a hazait” kampányban, ahol az Auchan a mozgalom egyik legaktívabb résztvevőjévé vált. Ezért különösen nagy öröm nekünk is, hogy a Kereskedelmi Nívódíj odaítélésekor honorálták az Auchan aktív szerepvállalását – mondta el Benedek Eszter a Magyar Termék Nonprofit Kft ügyvezetője.

„Hihetetlenül büszkék vagyunk erre a díjra, hiszen a magyar és helyi termékek népszerűsítése nem csak stratégiailag fontos nekünk, de szívügye is a vállalatunknak. Ezért hoztuk létre a Közvetlen Termeltetési Programunkat, amelynek középpontjában a kiváló és ellenőrzött minőség áll. Évről évre azon dolgozunk, hogy minél többet tegyünk ennek irányába és bővítsük a hazai termék kínálatunkat, mert meggyőződésünk, hogy ezzel a termelő és a vásárló is csak jól jár  – tette hozzá Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!