spot_img

Kettős magyar győzelem királykategóriában: Kopasz Bálint arany, Varga Ádám ezüstérmes 1000 méteren

-

Article Top Ad (AdSense)

Hesz Mihály 1968-as győzelme után Kopasz Bálint lett a második magyar kajakos, aki  újra diadalmaskodni tudott ezen a távon, a kajak-kenu sport királyszámában.

A tavalyi elhalasztott olimpia sok sportoló számára nehézséget jelentett, nem úgy a 24 éves világ és európa-bajnok számára, aki ugyanazzal a lendülettel folytatta tovább a felkészülést. A kemény munka és a sok befektetett energia most meghozta gyümölcsét és Bálint magabiztosan és fantasztikus versenyzéssel megnyerte első olimpiai aranyérmét.

kopasz-balint
Fotó: youtube.com

Kopasz Bálint az elődöntő során közel egy hajóhosszal verte a mögötte haladó argentin és olasz versenyzőt, majd a keddi középdöntőből is magabiztosan jutott a döntőbe. A döntőben már az elejétől kezdve egy nagyon erős rajt után a portugál Pimenta-val együtt fej fej mellett vezették a mezőnyt, míg Varga Ádám végig a harmadik-negyedik helyen követte őket. A táv végén Bálint csodálatos hajrával első helyen ért célba, Varga Ádám pedig egy hajszállal megelőzve Pimentát beért a második helyre.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bálint Kopasz (@balintkopasz) által megosztott bejegyzés

Bálint szüleinek köszönhetően a sportba született bele, hiszen mindketten kajakversenyzők voltak. Már a kezdetektől édesanyja, Demeter Irén az edzője, akivel sok közös felkészülésen és sikeren vannak túl. Bálint a saját számában a 2015-ös portugáliai ifjúsági világbajnokságon aranyérmes lett, majd a moszkvai, a plovdivi és a belgrádi európa bajnokságon bronz, illetve ezüstérmet szerzett. Két évvel ezelőtt Szegeden övé lett az újabb világbajnoki arany, majd idén Poznanban két európa bajnoki aranyérmet szerzett 500 illetve 1000 méteren.

A 24 éves olimpiai aranyérmes nem csak világklasszis kajakos, de remek atléta is, középiskolás korában a mezeifutás magyar bajnoka volt. Édesanyja és edzője szerint állóképessége mellett Bálint egyik legnagyobb erőssége a mentális ereje: nagyon tudatos összeszedett és fegyelmezett, aki mindig meg tudja csinálni, amit fejben eltervezett.

A 21 éves Varga Ádám a válogatón legyőzte Kopasz Bálintot és óriási teljesítményével, friss olimpikonként sikerült ezüstérmet szereznie és kihajtott magából mindent, amit csak tudott.  Valószínőleg nem ez az utolsó csata kettőjük között. Szép volt fiúk!

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!