spot_img

Karikó Katalin vírusmentes évet kíván – beoltatta magát és díjat kapott

-

Article Top Ad (AdSense)

Pfizer/Biontech vakcina szabadalmát kidolgozó Karikó Katalin is beoltatta magát koronavírus ellen, Drew Weissmannal együtt, akivel közösen dolgozták ki a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását.

Katalin a posztban elmondta, hogy a vakcina biztonságos és védelmet nyújt az új típusú koronavírus ellen, majd megköszönte mindazok segítségét, akik pályája során támogatták.

 

Karikó Katalin megkapta a Közmédia Év Embere Díját

„Ezt az évet meghatározta a koronavírus-járvány, így az elismeréssel Karikó Katalin biokémikust díjazták, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a Covid-19 elleni oltások egyikét” – tájékoztatta az MTVA Sajtó Osztálya december 30-án az MTI-t.

„Saját magam mindig tudtam, hogy amit csinálok, az fontos, de semmilyen kitüntetésre nem vártam, nem a díjakért dolgozom” –  mondta a BioNTech cég alelnöke a Kossuth Rádió csütörtöki adásában.

Karikó Katalin nem a díjakért dolgozik

A kutató nagyon örült az elismerésnek, de nem a díjakért dolgozik, utoljára 40 éve, 1980-ban kapott ösztöndíjat a Magyar Tudományos Akadémiától.

Mint mondta, azért is örül a közmédia elismerésének, mert így a többi kutatónak is több figyelem juthat, és a jövőben jobban elismerhetik a munkájukat és a rangjukat a társadalomban, de a fiatalok érdeklődését is felkeltheti a tudományos pálya iránt.

Arra a felvetésre, hogy sokan a Nobel-díj várományosaként emlegetik, úgy fogalmazott: nem gondol ilyenekre, nem számít semmire. A legnagyobb öröm az volt a vakcinával kapcsolatban is, hogy az embereknek reményt adott arra, hogy az életük visszatérjen a normális kerékvágásba – hangsúlyozta, hozzátéve, nagyon jól esett neki, amikor a Pennsylvaniai Egyetemen az oltásra váró orvosok és nővérek megtapsolták őket. „Azt hiszem el is sírtam magam” – idézte fel a kutató, aki december 18-án kapta meg az első oltást.

Mint mondta, a második oltást január elején kapja meg, de a statisztika szerint már az első is 88 százalékos védettséget ad. „Még az oltás helye sem fájt” – válaszolta arra a kérdésre, hogy tapasztalt-e valamilyen mellékhatást.

Karikó Katalin és Drew Weismann Fotó: RTL KLub Fókusz

Jövő évre a kutató azt kívánja, hogy egy vírusmentes év legyen, az emberek újra visszatérhessenek a családjukhoz és félelem nélkül gyűlhessenek össze, az olimpiát meg lehessen tartani, színházba, koncertekre lehessen járni. „És felejtsenek el mindent: a vírust, a vakcinát, engem is, élvezzék hogy az élet visszatér a régi kerékvágásba”

MTI

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!