spot_img
spot_img
spot_img

Karikó Katalint Nobel díjra javasolták – itthon nem méltatták a munkásságát

-

Article Top Ad (AdSense)

“Adjanak Nobel-díjat ennek a nőnek!” 

A kijelentést Richard Dawkins evolúcióbiológus egy  Twitter-üzenetben tette  közzé, ugyanis szerinte  Karikó Katalin, a BioNTech magyar alelnökének munkássága a koronavírus vakcina kifejlesztéséért megérdemli ezt az elismerést, a Nobel-díjat.

Karikó Katalin Drew Weismann-nal együtt dolgozta ki a mostani koronavírus-vakcinák alapját, az úgynevezett hírvivő mRNS-t. Módszerüknek az a lényege, hogy a vakcina nem DNS-alapú, hanem a módosított, hírvivő mRNS-t használja fel. A fehérjét kódoló, szintetikusan készített génből két óra alatt elkészíthető a módosított mRNS, amely aztán a szervezetbe bejuttatva működésbe lép.

Karikó Katalin és Drew Weismann Fotó: RTL KLub Fókusz

Karikó Katalin Kisújszállásról származik, de Szegeden végzett 1978-ban a JATE biológus szakán. 1985-ig dolgozott a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban,  ahol 1985-ig dolgozott, miután létszámcsökkentés miatt  a születésnapján elküldték. 

A Fókusznak úgy nyilatkozott, hogy azt gondolták, hogy amin dologzik, az egy zsákutca és soha semmire nem fog vezetni. A beadott pályázatait mind elutasították, hogy az mRNS-semmire nem való, és nem lesz semmiféle gyógyszer gyártására alkalmas.

Több nyugati egyetemre is próbált jelentkezni, de végül az Egyesült Államokban talál állás. A philadephiai Temple Egyetem kínált neki ösztöndíj nélkül pozíciót, így oda indult férjével és kislányával, akinek a játékmackójába varrták be az illegálisan átváltott 800 dollárt, amit a Ladájukért kaptak. A hazai munkafeltételektől teljesen eltérő módon, nagyon sokat dolgozott, ugyanis az állásuk főleg attól függött, milyen eredményeket produkáltak

„Mindent feladtunk, amink csak volt, a jegyünk is csak egy irányba szólt. Senkit sem ismertünk Amerikában; ott aztán bedobtak a mély vízbe, gyorsan meg kellett tanulni úszni, különben mind alámerültünk volna” – mondta a HVG-nek.
Katalin jelenleg a BioNTech alelnöke, a 2014 óta.
Ő lehetne a 18. magyar Nobel-díjasunk, a 17 korábbi magyar kötődésű díjazottról  ITT olvashatsz.
https://bcoolmagazin.hu/tizenhet-nobel-dijasra-lehetunk-buszkek-akiknek-magyar-kotodesuk-van-egyikuk-meg-el
Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!