spot_img

Gazdára talált az 5 millimodik Lexus SUV

-

Article Top Ad (AdSense)

Az első Lexus SUV, az LX modell 1996-ben mutatkozott be, majd 1998-ban a cég forradalmi újdonsággal jelentkezett a luxus crossoverek piacán: ez volt az első RX, amely nagyon hamar az öntöltő hibrid elektromos modelljeiről ismert környezetbarát japán luxusautómárka legnépszerűbb modellje lett. Mára a márka globális kínálatában hat SUV és crossover szerepel: az UX, az NX, az RX, az RX L, a GX és az LX, ezek közül az első négy Európában és így hazánkban is elérhető. A Nyugat-Európában értékesített SUV-k 96%-át hibrid hajtással rendelik meg, hazánkban a 100%-hoz közelít ez az arány. A kínálat jövőre Magyarországon is tovább bővül majd a Lexus Európában legkelendőbb modellje, a sláger crossover UX akkumulátoros elektromos hajtású, UX 300e elnevezésű modellváltozatának bevezetésével.

 

Idén nyáron a Lexus fontos választóvonalat lépett át, hiszen luxus-SUV és crossover modelljeinek globális értékesítése meghaladta az 5 milliós darabszámot. Az 1989-ben alapított márka 1996-ban mutatta be első SUV modelljét, az LX-et. Két évvel később lépett színre az RX, új utat jelölve ki a luxus crossoverek szegmense számára, ami hamarosan az egyik legvonzóbb kategóriává fejlődött a prémium autók piacán. Ahogy a vásárlók egyre élénkebben érdeklődtek az ilyen járművek iránt, a cég a kemény GX modellel, a közepes méretű NX crossoverrel és az UV városi crossoverrel gazdagította kínálatát. Ma már ezek az autók teszik ki a gyár eladásainak jó kétharmadát, és a japán luxusmárka a világ 90 piacán forgalmazza SUV és crossover modelljeit. Az évek során kifejezetten karakteressé váltak e járművek, látványosan reprezentálva a márka merész formavilágát, jól ismert kézműves kidolgozását és kifinomult technológiáját – és mindezt abba a sikeres szabadidőautó-stílusba csomagolva, ami egyre gyarapítja a hűséges Lexus-vásárlók táborát.

A Lexus-crossoverek (az RX, az RXL, az NX és az UX) népszerűsége világszerte látványosan nő, amiben komoly szerepet játszik, hogy a vevők a modern benzinmotorok mellett full hybrid hajtást is választhatnak. Az új korszakot teremtő RX 400h hibrid SUV 2005-ben mutatkozott be, és a hibridek azóta a cég globális SUV-értékesítésének kétharmadát teszik ki, sőt Nyugat- és Közép-Európában ez az arány mára a 96 százalékot is elérte. 

 

A Lexus összesített globális SUV-eladásai:
Modell Bemutatás éve 2020. június 30-ig értékesített autók száma
LX 1996 487.229
RX és RX L 1998 (RX)

2017 (RX L)

3.136.223
GX 2002 445.965
NX 2014 853.035
UX 2018 110.899
ÖSSZESEN 5.033.351
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!