Szeretjük a fánkot magában, csokisan, lekvárral, és még ki tudja hány formában. Attól függetlenül, hogy bármikor elkészíthető, mégis valahogy az év bizonyos időszakaiban jut eszünkbe leginkább fogyasztani. A farsangi fánk tehát nem csupán egy étel, hanem egy népszokás, és egy régi hagyomány, amit egyébként mindannyian bármikor szívesen fogyasztunk. De vajon hogyan is lett a fánk farsangi? Most megtudhatjátok!
Pixabay
Magyarországon a fánk fogyasztása a XIX. század környékén lett ismert, és hozzátartozik az év elejéhez. A legismertebb farsangi fánk a szalagos fánk, mely általában gömbölyded formában kapható. A farsang a mulatozás, és a bőség időszaka, amihez Magyarországon a kocsonya és a káposzta is hozzátartozik. A farsang január 6-án, vízkeresztkor kezdődik, és hamvazószerdáig tart. Ezzel búcsút mondhatunk a télnek, és örömmel köszönthetjük a tavasz eljövetelét, legalábbis ezt reméljük.
Pixabay
Ha olyan dolgokról beszélünk, minek a gyökerei a múltba vésznek, általában több formában is elmesélik annak történetét. Ez majdnem úgy működik, mint anno a népmesék, amik szájról-szájra terjedtek. Egyszer volt, hol nem volt… Szólhatna a mese a királynéról, de szólhatna a pék kedves feleségéről is, de egy biztos: a farsangi fánk híres lett valamiért, és főleg valahogy.
Marie-Antoinette története
Az egyik történet szerint Marie-Antoinette-nek, a francia királynénak – akit XVII. Lajos egy óriási karnevál alkalmán ismert meg – egyszer csak eszébe ötlött, hogy ő biza sétálni szeretne, ami ötlet pont egy parádés farsangi álarcosbál alatt merült fel benne. Nem is volt rest, félretéve az udvari protokoll rá ruházott kötelezettségeit, otthagyta a palotát, elszökött a bálról, és belevetve magát a város nyüzsgésébe. Ahogy járkált a nép között, és nézegette a különféle kofák által felkínált finomságokat és árukat, arra döbbent rá, hogy ő bizony éhes. Épp egy mézeskalácsmester standja előtt ácsorgott, hát gyorsan vásárolt tőle egy fánkot. Ez a fánk viszont annyira finom, annyira omlós és lágy volt, amit még soha nem kóstolt ezelőtt. Szinte azon nyomban beleszeretett az édességbe, és több sem kellett neki, azon nyomban felvásárolta a teljes készletet. Ezután, mintha a magyar népmesék egyik míves darabjába csöppennénk, udvarába hívatta a fánksütőt, és töviről hegyire kikérdezte tőle a receptet. Ezután az udvari szakács vette kezelésbe a receptet, kicsit alakított is rajta, és annyira ízlett mindenkinek, hogy a fánk az udvar kedvencévé vált. Így történt, hogy jeles alkalmakkor, és természetesen a farsangi mulatságok idején ezt a finomságot mindig elkészítették.
Pixabay
A pék, pimasz felesége
Egy másik történet úgy regéli, hogy volt egyszer egy pék, akit Krapfennek hívtak. Annak volt egy mihaszna, pimasz felesége. A pék nem volt hosszú életű, pedig annyira híresek voltak az általa készített kenyerek, sütemények, hogy a város apraja-nagyja hozzá járt. Így történt az, hogy a megözvegyült asszony vette át a pékséget, és az addigi kényelmes élete munkás hétköznapokká változott. Bár a pékség továbbra is jól működött, továbbra is sokan jártak hozzá a fantasztikus portékáért, éjt-nappallá téve törte magát, hogy minden rendesen sikerüljön. Egy nap viszont az történt, hogy a kenyér nem sült ki időben. A vásárlók imigyen cifra káromkodások közepette, bosszúsan szidták a pékasszonyt, aki egyre mérgesebb lett ettől, és pironkodott rendesen a szégyentől. Addig-addig ment a pocskondiázás, és heveskedés, míg az egyik vendég teljesen kihozta a sodrából az asszonyt. Mérgében megfogott egy nyers darabka kenyértésztát azzal a célzattal, hogy hozzávágja a vevőhöz. Viszont a tésztadarab nem a mérgesen morgolódó vevő arcán csattant, célt tévesztett, egyenest a tűzön lévő edényben placcsant, amiben olaj fortyogott. A nyers tészta megérkezvén a forró olajba gyorsan ki is sült. Imígyen teljes véletlenségből elkészült az első fánk. No persze a méregből repülésbe kezdett tésztadarab pont farsang idején landolt az edénybe, és ezek után már nem véletlenül, hanem direkt készítette el a pékasszony a finomságot.
Pixabay
A farsangi fánk tehát nem csupán egy étel, hanem
egy népszokás, és egy régi hagyomány, amit egyébként mindannyian bármikor szívesen fogyasztunk.
