spot_img

Érkezik a világ leghíresebb szerelmes története

-

Article Top Ad (AdSense)

Országszerte majd harminc könyvautomata és többszázezer megjelent kötet áll az idén ötéves POKET Zsebkönyvek mögött, ami klasszikus és kortárs irodalmat kínáló automatáival hiánypótló kulturális fenoménként robbant be Magyarországon, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend.

Az évforduló alkalmából a világirodalom egyik legszebb klasszikusát, Shakespeare Romeo és Júliáját jelentetik meg, amely április 16-tól elérhető az automatákban.

Az irodalommal megtöltött automaták ötletét Vecsei H. Miklós színművész találta ki 2018-ban, melynek azonnali sikerét jól mutatja, hogy a kezdeményezés 2019-ben elnyerte a Highlights of Hungary közönségdíját. Azóta számtalan remekmű jelent meg a POKET kiadásában, többek között olyan közönségkedvencek, mint A Mester és Margarita, A nagy Gatsby vagy Az őz, de a nagy klasszikusok mellett időről időre kortárs versantológiák, regények, gyerekkönyvek, kvízkönyvek és egyéb izgalmas kiadványok is bekerülnek az automaták kínálatába. A kötetek rendszerint egy-egy nagykövet ajánlásával jelennek meg, akik személyesen kötődnek az adott műhöz.

A POKET csapata a kezdetektől fogva azt szeretné elérni az okostelefon méretű könyvekkel, hogy az emberek utazás közben ne csak a telefonjukat nyomkodják, hanem alternatívaként legyen ott minél többüknél egy POKET is. Az olvasás népszerűsítése mellett ezzel egy egymásra jobban odafigyelő közösség létrehozására is törekednek, amit rendszeres olvasói találkozókkal, koncertekkel is erősítenek. A POKET a főbb budapesti csomópontok után több vidéki várost is meghódított magának. Ez mi sem bizonyítja jobban, mint a városokban megalakult #poketközösségek, ahol a fiatalok havi rendszerességgel szervezenek irodalmi programokat a POKET kötetek témái köré.

Shakespeare-t minden zsebbe!

A POKET rajongói már megszokhatták, hogy rendszeresen új művek jelennek meg az automatákban, így kedvükre válogathatnak az aktuális kínálatból. A projekt ötödik születésnapjára az egyik leghíresebb drámai alkotás, William Shakespeare Romeo és Júliája jelenik meg zsebkönyvként.

A tragédia Arthur Brooke 1562-ben írt versének, a The Tragical History of Romeus and Julietnek és William Painter The Palace of Pleasure című prózájának színpadi átirata. Shakespeare e szerelemi története meghatározza az őt követő szerelmes darabokat, és örök klasszikussá vált. A POKET-ben Mészöly Dezső fordításában élvezhetjük a remekművet: „A szép Veróna tárul itt elénk, / Hol két jeles család vetélkedett. / Ős gyűlölségük új csatákon ég, / És polgár-vér szennyez polgár-kezet. / Vad vérükből egy baljós pár fakadt: / Gonosz csillagzatok szülöttei. / E két szerelmes sírja lesz a hant, / Mely a csaták vasát elföldeli. / Szerelmük eljegyezte a halál, / Mert szüleikben lángol a harag / S le nem lohad, míg el nem vész a pár – / Erről regél e kétórás darab. / Néző, kérünk, hibákra most ne nézz! / Így lesz az is, mi csonka még: egész.”

Shakespeare, aki adót csalt és átkot szórt

Bram Stoker a főnökéről mintázhatta Drakula grófot

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!