spot_img

Egyedülálló gigakoncert, ritkán látott világsztár vendég

-

Article Top Ad (AdSense)

A 2022-es év nagybetűvel írja be magát a NOX 20 éves történetébe. A zenekar – hosszú szünet után – újra aktív, nemrég jelent meg a friss lemezük November című számának klipje.

Immár polcokon az új nagylemez is, és november 27-én egy hatalmas produkcióval a színpadra is visszatér a csapat a Papp László Arénában. A gigakoncert meglepetésvendéggel is készül: fellép majd az egyedülálló produkciójával világhírűvé vált Attraction Árnyékszínház, melyet a NOX egykori alaptagja, Szűcs Zoltán alapított.

13 év csend és hallgatás után a NOX olyan erővel robbant vissza a köztudatba, melyről Szilvi és Tomi az elmúlt években csak álmodozott és terveket szőtt. Idén tavasszal futótűzként söpört végig a hír, hogy novemberben visszatér a NOX és egy páratlan gigantikus produkcióval, vadonatúj lemezzel, vadonatúj klippel és megannyi meglepetéssel örvendeztetik meg a közönségüket, megalakulásuk 20. évfordulójának alkalmából.

Eljött a hónap, melyre izgatottan várt a közönség. November elején megjelent a November című dal, egy a NOX-tól megszokott csodálatos és látványos videoklippel. November 14-én pedig végre napvilágot látott a vadonatúj album, mely találóan a Főnix címet kapta.
„Egy olyan lemez kelt életre, mely 13 hosszú éve okozott megfoghatatlan hiányérzetet bennünk és a NOX rajongóinak szívében. 11 vadonatúj dal, melyek egytől egyig erőt adnak, vígasztalnak, borzongatnak, és mosolyt csalnak az arcokra. Önazonos mégis friss, a NOX-ra jellemző hangzásvilággal, megfűszerezve az ősi magyarság eszenciájával és magyar népzene sokszínűségével.” – mesél az új albumról Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője.


A koncert sem fog szűkölködni látványban, varázsban és meglepetésekben. A csapattól megszokott gigantikus táncszínházzal párban járó koncertre, egy különleges közreműködő is felkérést kapott. Ezt a meglepetést Szűcs Zoltán vezetésével, az Attraction Árnyékszínház produkciója hozza majd el, emelve az est fényét. Talán vannak, akik nem emlékeznek már annyira a régmúltra, de Szücsi a NOX 2002-es megalakulásakor közel egy évig alaptag volt. Ebből kifolyólag nem is volt kérdés, hogy Szilvi és Tomi szerették volna, ha Ő is részese lesz az újjászületésnek: „Boldogan vállalták a felkérést és nagyon örültek a közös munkának, ahogy mi is! A dolog további különlegessége, hogy az Attraction Árnyékszínház nyilvánosan, még sohasem lépett fel Magyarországon a Budapest Sportarénában.”

A most megjelent új album a noxofficial.hu oldalról rendelhető meg.

Móré András Vitamin, a Happy Gang együttes alapítója támogatja sorstársait

Lélekmelegítő koncerteket ad egy gospelkórus Pest megyében

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!