Pepossz vagyok, a görög filozófus, egy éves kutya blogger. Gondoltam elmesélem nektek a történetem.
Egyszer csak világos lett, bár a szememet nem tudtam még kinyitni, de érzékeltem a hirtelen jött fényt. Először hideget is éreztem, de aztán átmelegedtem, mert finoman és szorosan összebújtunk a testvéreimmel, anyukám meg szépen végig nyaldosott minket.
Éhes lettem, de, mire sírni kezdtem volna a mamám gyorsan édes tejjel látott el minket, általában addig tömtem magam még végül elaludtam. Így ment ez napról, napra, boldogan. Mígnem egyik reggel egy durva kéz megragadott és egy dobozba dobált minket a testvéreimmel, a mama meg nem jött velünk. Izgatottak lettünk, mert egy autó hátsó ülésére kerültünk a dobozzal együtt, a kocsi pedig elindult. Minden iszonyatosan hangos volt és fényes, mi azért félénken bár, de érdeklődve nézegettünk ki a dobozból, vajon, hová lesz a kirándulás. Nem sokat utaztunk, hirtelen megállt az autó, mi pedig nagyot puffantunk a betonon, ahová dobozostul repültünk. Sírni kezdtünk az ijedtségtől, hangosan sipákoltunk, hogy jöjjön vissza az autó, és vigyen minket vissza a mamánkhoz. De nem jött. Csak síri csend lett. Féltünk, fáztunk, és éhesek voltunk. Aztán lépések zajára lettünk figyelmesek, egyre közelebbről és közelebb hallottuk. Odaért … Most kajálni megyek, majd folytatom.
