Az egyik legtragikusabb sorsú magyar költőnk, József Attila 1937. december 3-án halt meg egy tehervonat kerekei közt Balatonszárszón. Rá emlékezünk, felvillantva pár megdöbbentő epizódot és tényt életének utolsó időszakáról.
„Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.”
-írja József Attila Curriculum vitae című művében. És valóban, az árvaság, az apahiány, és a Mama elvesztése olyan életélményei voltak az egyébként is gyenge idegrendszerű, nyomortól is megtépázott lelkű költőnek, amelyek meghatározták műveinek témáit, és a sorsát is.
Elhagyatottság és szeretetvágy
A Reménytelenül című versének megrendítő sorait olvasva szinte mi is érezzük a végtelen elhagyatottságot:
„A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog”
Így vacogott az ő szíve 32 éven át, pedig szeretet is körbeölelte, például nővérei, Jolán és Etus életének utolsó időszakában is mellette voltak. Ám, ahogyan az már a 20 éves korában írt Tiszta szívvel című művéből is kiderül, ő inkább negatív leltárokat készített az életéről, a hiányt tette meg lírájának legfőbb tárgyává.
„Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.”
József Attila lelkébe az első gyógyíthatatlan sebeket a keserves gyerekkora marta bele, az éhezés, a nélkülözés, a nevelőszülőknél átélt megaláztatások. (Például nem a nevén szólították, Pistának nevezték)
A Mama halálával pedig elvesztette a legbiztosabbnak vélt támpontját. Egy életen át minden nőben az anyai gondoskodást kereste, az etetés, a dédelgetés állandóan visszatérő motívumok nála a szerelmes verseiben is.
Gyömrői Editet, a pszichológusát így kérleli Gyermekké tettél című versében 1936-ban, a halála előtti évben:
„Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.”
A gyermeki énje folyton az elmaradt, vagy csak kevésszer megkapott anyai szeretetet követeli a nőktől. Vágó Márta, a költő egykori nagy szerelme nem véletlenül fogalmazott ilyen erős szavakkal a szakítólevelében: „…nem adoptálhatlak, pedig, akármennyire is haragszol mindig érte, ez volna az egyetlen megoldás.”
Egy merész és ijesztő féltékenységi roham
Térjünk vissza egy kicsit Gyömrői Edithez és a pszichoanalízishez. József Attila feltárta legbelsőbb énjét az üléseken, s összemosta a szerelmet a kezelésekkel. Beteges ragaszkodással követelt viszontszerelmet Gyömrői Edittől. Úgy érezte, hogy kitárulkozott, de nem kap viszonzást, a nő pedig a gyógyeszközt, azaz a testét és lelkét vonta meg tőle. Gyömrői Edit már jegyben járt vőlegényével, mikor a költő konyhakéssel a kabátja alatt napokon keresztül leste őt.
Aztán egy bokszerrel támadt a pszichológusnő vőlegényére, miközben azt kiabálta, hogy leszámolni jött velük. Egyszerre volt megrendítő és ijesztő ennek a tehetséges költőnek a kirohanása. A vőlegény tisztelte annyira József Attilát, hogy nem alázta meg, csak leszerelte. Aztán a remegő költő zokogni kezdett.
Később egy másik kezelőjébe, Kozmutza Flórába is beleszeretett, akit a Flóra-versekben tett halhatatlanná, és aki a költő halála után József Attila utolsó hónapjairól címmel jelentetett meg írást. (Kozmutza Flóra Illyés Gyula felesége lett)
Végső leltár, létösszegzés
A pszichológiai kezelések József Attilánál nem a gyógyulást segítették, sokkal inkább a régi sérelmek, fájdalmak elmélyítését eredményezték, mi több, még a Mama iránt érzett szeretetét is megkérdőjelezte a sajgó szívű, érzékeny költő. A szabad asszociációk freudi módszerét követve egy vaskos füzetet írt tele önmagáról Szabad ötletek jegyzéke két ülésen címmel. Ebben olvasható ez a meglehetősen megdöbbentő gondolat is: „…talán csak azért szerettem a mamát, mert ennem adott, volt hova hazamennem..”
Érezhető, hogy bizony már minden kezd végleg összeomlani benne.
Utolsó verseiben már valóban a végső leltárt készítette. A Tudod, hogy nincs bocsánat versében a a férfit, a férfiként való létezést kéri számon magán. A legutolsó vershármasa: Karóval jöttél…, Talán eltűnök hirtelen…, Íme, hát megleltem hazámat…
Számot vetett az életével, azzal, hogy mindig forgószélben próbált állni a helyén, hogy üres szívéhez töltött fegyvert kéne fogni. Az én olvasatomban nem kérdés, hogy egy tervezett öngyilkosságról van szó.
Egy fájdalmas önvallomás végén, az utolsó versének utolsó sorai is alátámasztják ezt:
„Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.”
Ahogy egy tanítványom fogalmazott egy dolgozatban: József Attila öngyilkosságra ítélte magát.
József Attila 1937. december 3-án dobta el magától az életet. (Egyes feltételezések szerint baleset történt)
December 2-án a Szép Szó folyóirat írói közössége meglátogatta a költőt Balatonszárszón, jókedvben, bizakodva, terveket kovácsolva távoztak tőle. Nem csoda, hogy másnap megrendülve olvasták a tragikus hírt az újságokban, hogy barátjuk vonat alá vetette magát.
Megannyi más részletet is felvillanthattam volna az életéből, de talán ezek is mind mélyen megérintik a költészetre, és mások sorsára fogékony ember lelkét.
Sok találgatás, legenda köthető a vacogó szívű költő halálához, de végigolvasva verseit, megismerve sorsát, az öngyilkosság kódolva volt ennek az életútnak a lezárására.
Nem elhanyagolható részlet a sem, hogy Borbála névnap, azaz a Mama névnapja december 4-én van…
Szerző: R. Szabó Zsuzsa
Ha hasonló témában olvasnál, ezt a cikkünket is Neked ajánljuk:
Irodalmi botrányhősök-Kosztolányi Dezső és Csáth Géza függőségei
