spot_img

A palacsinták „Disneyland-je” várja a látogatókat a kolbász és pálinka hazájában

-

Article Top Ad (AdSense)

Vár, Várfürdő, Almássy-kastély, talán ezek jutnak leginkább eszünkbe Gyula említése kapcsán. A mai napon azonban, a közel 800 éves múlttal rendelkező város életében hatalmas mérföldkőhöz értünk, ugyanis megnyitja kapuit a város első franchise étterme, a Creppy PalacsintaBistro Gyula. A hazai, és a határon túli turisták által előszeretettel látogatott város mostantól a palacsintaimádók úti célja is lehet, ugyanis az újonnan megnyílt étterem a gasztronómiai különlegességeket kínáló Creppy brand égisze alatt várja a kulináris élvezetek kedvelőit.

A siker kulcsa: A Creppy élmény

A Creppynél nyáron sincs leállás. Ezt bizonyítja, hogy a pár hete átadott miskolci Creppy Center után most a kolbász és pálinka hazájában, Gyulán nyitja második franchise éttermét a népszerű palacsintás brand.

„Mindig öröm számunkra, ha egy vállalkozás városunkat választva képzeli el gyarapodását, előre jutását, és új munkahelyeket teremtve erősíti Gyula város gazdaságát. A folyamatosan erősödő és bővülő gyulai vendéglátást mindenképpen színesíti fogja a Creppy PalacsintaBisztro Gyula, hiszen egyedi gasztroinnovációval párosuló ételkülönlegességek közül választhatnak a vendégek.”mondta a megnyitón Kónya István, Gyula városának alpolgármestere.

A Creppy ugyanis nem csupán egy kiváló étterem, hanem a palacsintás vendéglátás Disneylandje!

A  sokszínűségbe beletartozik többek között az egyedi palacsintás ételkülönlegesség óriási választéka, az étterem utánozhatatlan atmoszférája és a kiszolgálás magas színvonala.

A hatalmas népszerűségnek örvendő Creppy nem csak hazánkat hódította meg, de már Amerikában is felfigyeltek a palacsinta íz-élményt egy teljesen új perspektívába helyező vállalatra. 2018-ban Las Vegasban  a franchise legnagyobb nevei a Creppy Franchise koncepcióját beválasztották a világ 12 legjobbja közé. 

Ehhez a különleges franchise lehetőséghez csatlakozott most a gyulai egység is. Az üzletvezető, Karizs Márta gyerekkori álma vált valóra a gyulai Creppy PalacsintaBistro megnyitásával, hiszen régi vágya volt az, hogy egy étterem vezetője lehessen.

Gyula, ahol az álom beteljesedik

 „Kisgyermek koromban áhítattal figyeltem, ahogy nagymamámnak örömet szereznek az elégedett arcok a szépen terített asztalnál, a finom ételek elfogyasztása után! Úgy érzem, nincs is ennél nemesebb feladat, mosolyt csalni az emberek arcára. A CREPPY-ÉLMÉNY számunkra pontosan ezt jelenti: minőségi vendéglátás, amiben a szívünk-lelkünk benne van! Egy nagy csapat tökéletesen összehangolt munkája a végeredmény. Hálás vagyok, hiszen olyan munkatársakat találtam, akikkel közösen megvalósíthatjuk az álmomat! Köszönöm leendő Kedves Vendégeinknek a megelőlegezett bizalmat, ígérem, rá fogunk szolgálni!”mondta Karizs Márta a gyulai Creppy PalacsintaBistro üzletvezetője.

Karizs Márta

A második franchise egység Gyula legfrekventáltabb helyén, a Városház utcában nyitott meg kapuit. A hangulatos étteremben visszaköszön az egyedi dizájn, mind színeiben, mind a formatervezésben és a belsőépítészeti megoldásokban. A hely sajátossága a Kőrös mentén elhelyezkedő hátsó terasz, ahol a természet csodás panorámája mellett élvezhetjük a finomabbnál finomabb édes és sós palacsintákat.
Az étterem kialakításakor figyelembe vették a gyerekek igényeit is, ugyanis a legkisebb palacsintarajongókat egy hatalmas játszófal várja, garantált szórakozást ígérve.

Újabb siker a brand életében

Az ünnepélyes átadóval nemcsak Karizs Márta dédelgetett vágya teljesült, hanem Oszlánczi Réka, a márka alapítója és tulajdonosa is egy újabb sikeres mérföldkőhöz érkezett, ugyanis a tavaly novemberben Debrecenben megnyíló első franchise étterem után, a gyulai egység megnyitásával már két franchise étterem tartozik a márkához.

„A Creppy család legújabb tagjának, a gyulai Creppy PalacsintaBistronak a létrehozásával ismét egy hatalmas mérföldkövet ért el a különleges palacsintás vendéglátásra specializálódott franchise vállalkozás, a Creppy. Hisszük, hogy a Creppy különleges palacsintái ebben a csodálatos városban, ebben a népszerű turisztikai centrumban is elvarázsolják vendégeinket, palacsinta rajongó barátainkat. Minden erőnkkel azon leszünk kiváló helyi Partnereinkkel, hogy rövid idő alatt óriási gasztronómiai vonzerővé váljon a Creppy Gyulán is, ahogy Miskolcon és Debrecenben is kivételes népszerűségnek örvend. Creppy … a Te helyed … Gyulán is!– mondta Oszlánczi Réka a Creppy megálmodója és tulajdonosa.

A brand jövőbeli célja továbbra is a  franchise országos bővülése, hogy minél több várost Creppy élményben részesítsen.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!