spot_img

6 érdekesség a színészlegendáról, Christopher Plummerről

-

Article Top Ad (AdSense)

A tavaly elhunyt színészlegenda, Christopher Plummer nagyon érdekes pályát futott be. A 91 éves korában eltávozott művész legsikeresebb filmjeit jóval 50 fölött készítette, ezen felül más érdekességeket is tartogat az élete. A színész a napokban ünnepelte volna 92. születésnapját.

A legidősebb nyertes

82 évesen nyerte élete első és egyetlen Oscar-díját a 2012-es Kezdőkben nyújtott alakításáért. Ezzel a mai napig ő a legkorosabb színész, aki elhódította az aranyszobrocskát. Ha ez nem lenne elég, a legidősebb jelölt rekordját is ő tartja. 88 évesen nomimálták a Világ összes pénze című drámáért.

Kép: Flickr

Uralkodói vér

Plummer ereiben igazi vezetői vér csörgedezett, ugyanis dédunokája volt a korábbi kanadai miniszterelnöknek, Sir John Abbottnak. Abbott az 1800-as évek végén töltötte be vezetői tisztségét.

Mikor született?

Rengeteg oldalon mindmáig rosszul van feltüntetve a színész születési éve. Gyakran 1927-et adtak meg neki születési évként, valójában azonban két évvel később, 1929-ben született. 

Szűnni nem akaró munkabírás

Sok színész tart pihenőt karrierje során, ám Christopher Plummer nem ilyen volt. Soha nem vonult vissza, még rövid időre sem. Sőt, élete utolsó éveiben is rendkívül aktív színészi és produceri tevékenységet végzett.

Kép: Flickr

Káros szenvedély elhagyása

Plummer igazi masszív dohányosnak számított, ám ezzel a függőségével 1970-ben szakított. Bevallása szerint azóta egyetlen szállal sem szívott. Ismerve azt, hogy milyen nehéz letenni a cigarettát, ez megsüvegelendő teljesítmény.

Christopher Plummer, mint Gandalf?

Peter Jackson világhírű trilógiájának, a Gyűrűk urának egyik ikonikus szerepét eredetileg Plummerre osztották volna. Az öreg varázsló, Gandalf szerepére kérték fel, a színész azonban visszautasította az ajánlatot. A lehetőséget így végül Sir Ian McKellen kapta meg. Látva a filmek hatalmas anyagi és kritikai sikerét, Plummer megbánta, hogy nemet mondott. 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!