spot_img

Újabb premier a Disney+-on, érkezik a Bűbáj 2: Kiábrándulva

-

Article Top Ad (AdSense)

November 18-ától elérhető a világhírű Bűbáj című film második része (Disenchanted 2) a Disney+-on.

Giselle és Robert egy álmos kertvárosba költözik, azonban az egykori hercegnő úgy érzi, ott még az eddigieknél is jobban kilóg a sorból. A boldogság reményében egy andalgóciai varázslathoz folyamodik, aminek következtében eluralkodik a káosz. A főszerepben ezúttal is Amy Adams és Patrick Dempsey látható.

A „Bűbáj 2: Kiábrándulva” november 18-án debütál, kizárólag a Disney+-on

A 2007-es „Bűbáj” az élőszereplős és a klasszikus animációs technika ötvözetével és emlékezetes dalaival elbűvölte a közönséget. A klasszikus Disney produkciók előtt tisztelgő, eredeti karakterekben és mesebeli motívumokban is bővelkedő film nagy sikert aratott, világszerte több mint 340 millió dolláros bevételt hozott. A film a közönségen túl a szakma tetszését is elnyerte, három Oscar-jelölést és két Golden Globe-jelölést kapott.

A folytatásban visszatér az eredeti szereplőgárda. Amy Adams, Patrick Dempsey, Idina Menzel és James Marsden mellé Maya Rudolph, Gabriella Baldacchino, Yvette Nicole Brown és Jayma Mays is csatlakozik. A filmet Adam Shankman rendezte, Alan Menken és Stephen Schwartz új dalai is felcsendülnek benne. Az élőszereplős zenés vígjáték folytatásában megelevenedik az andalúziai mesevilág. Egy elragadó lány szívmelengető története, aki végül New York királyságában találja meg a szőke herceget.

Tizenöt év telt el Giselle és Robert esküvője óta, de Giselle azóta kiábrándult a városi életből. Úgy döntenek, hogy családjukkal az álmos kertvárosba, Monroeville-be költöznek, hogy új életet kezdjenek. Sajnos azonban az új hely nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. A kertváros más szabályok szerint működik, és a rosszmájú helyi szószóló, Malvina Monroe viselkedése miatt Giselle még inkább kakukktojásnak érzi magát. Miután csalódottan rájön, nagyon távol vannak a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-tól, egy andalgóciai varázslathoz folyamodik, amellyel véletlenül az egész várost mesevilággá változtatja, veszélybe sodorva ezzel családja boldogságát. Így hát Giselle-nek versenyt kell futnia az idővel, hogy visszafordítsa a bűbájt, és kiderítse, valójában mit is jelent az ő és a családja számára az igazi boldogság.

A „Bűbáj 2: Kiábrándulva” főszereplői Amy Adams, Patrick Dempsey, Maya Rudolph, Yvette Nicole Brown, Jayma Mays, Gabriella Baldacchino, Idina Menzel és James Marsden. A film Brigitte Hales forgatókönyve alapján készült, J. David Stem és David N. Weiss, valamint Richard LaGravenese forgatókönyve alapján, a rendező pedig Adam Shankman. Producerei Barry Josephson, Barry Sonnenfeld és Amy Adams, az executive producerek pedig Jo Burn, Sunil Perkash és Adam Shankman. A filmben Alan Menken nyolcszoros Oscar-díjas zeneszerző zenéjét és Stephen Schwartz háromszoros Oscar-díjas szövegíró dalszövegeit hallhatjuk majd.

 

A Disney bemutatja az „Ideje együtt lenni” c. varázslatos hangulatú karácsonyi kisfilmjét

A fagy birodalma II  – a természetfilm-sorozat egyes jeleneteit az űrből vették fel

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!