spot_img

Új pesztó-választék érkezik a superfoodok kedvelőinek

-

Article Top Ad (AdSense)

Egészséges, adalékmentes, helyi termelőtől vehetjük meg és percek alatt pompás ebédet készíthetünk belőle: mindezt elmondhatjuk sokak kedvencéről, a pesztóról, ami most prémium minőségben és többek közt szarvasgombás ízesítéssel kerülhet az asztalra.

Pesztóból sokfélét lehet kapni itthon. De mit is jelent maga a fogalom? A pesztó nem más, mint növényekből készült, hagyományosan mozsárban préselt keverék, amibe különböző magvakat és sajtot is tehetnek. Helyet kaphat benne petrezselyem, rukkola, szárított paradicsom, gomba vagy épp cukkini. Csakhogy a nagyáruházak polcain elérhető termék általában teljesen más színvonalat képvisel, mint a nagy klasszikus, a “pesto genovese”.

“Még huszonévesen, egy Olaszországban töltött év során ismerkedtem meg a pestóval” – meséli Guseo Zsuzsa, aki több szálon is kötődik az országhoz, hiszen üknagypapája is olasz volt. “Akkoriban még parmezánsajtot sem igazán lehetett nálunk kapni. Nem csoda, hogy az itthoni gulyásos-fánkos kultúrából kizökkenve lenyűgözött ez az ízvilág.”

Zsuzsa igyekezett sok mindent hazahozni, és most már több mint 20 éve mindig tele van nála a hűtő a saját ültetésű bazsalikomból készült pestóval. Erre alapul a frissen indult családi vállalkozása is, aminek ötlete még tavaly augusztusban fogalmazódott meg benne – miután eredeti szakmájában, rendezvényszervezőként megszűntek a lehetőségei a koronavírus miatt.

“A házi készítésű pesztó egészen más minőséget képvisel, mint a bolti választék: friss, kézműves, nem hőkezelt és nem pasztörizált. A boltik pestók nem tiszta hozzávalókból készülnek. Tartalmaznak például napraforgóolajat és olcsóbb magvakat is, így tud kijönni az üzletláncokban kapható pesztó ára. Ha egymás mellé tesszük, látható a különbség: a bolti pesztó a pasztörizálástól elveszti a tápanyagok nagyját és színe haragoszöldre vált, míg a házi frissebb, élénkzöld színű, ’élnek’ benne a tápanyagok, más textúrája, és kellemesebb illata is van” – mondja Zsuzsa.

Egyszerű összetevő, prémium minőség

A klasszikus változat mellett a Pesto Guseo egy fokhagymamentes verzióval is előállt, hiszen a nyers termékben ez az íz is dominál – így viszont tárgyalásra vagy épp randira is bátran mehetünk az elfogyasztása után.

Mivel a családjában többen ételintoleranciával küzdenek, az anyuka rájuk is gondolt a tej-, tojás- és gluténmentes vegán pesztó megalkotásakor, amiben mandulát találunk. Negyedikként, az igazi gurmék részére egy szarvasgombás pesztó is helyet kap a palettán, ami teljesen egyedülálló termék a magyar piacon:

“Ez valójában Galgóczi Gábor, a Tanti és a Kert bisztró séfjének ötlete volt, aki részt vett a termékfejlesztésben, de a többi receptúra az enyém. A szarvasgomba remekül harmonizál a többi ízzel” – mondja Zsuzsa, hozzátéve, hogy a séf a cég honlapján is jó pár receptet közzétesz hamarosan a pesztó felhasználásához.

A pesztó tökéletes választás, ha valami különlegeset, minőségit, ám mégis pofonegyszerűt szeretnénk otthon elkészíteni. Így akár kamaszfiúk, dolgozó anyukák, főzni nem szerető apukák vagy elfoglalt üzletemberek kedvence lehet.

“Ha üres a hűtő, pestóval akkor is 5 perc alatt teljes tápértékű ebédet készíthetünk. Csupa élő anyag van benne: a bazsalikom, a fokhagyma, a sajt, a magvak. Ehetjük pirítóshoz, tehetjük caprese salátába, de egészséges, gluténmentes barna rizsből készült tésztával a non plus ultra.”

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!