spot_img

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztián

-

Article Top Ad (AdSense)

Négy rendőrautó és mentőautó jelent meg péntek reggel Berki Krisztián IX. kerületi lakásánál. A focikapusból lett médiasztár mindössze 41 éves volt.

A környéket és a lépcsőházat lezárták a rendőrök, és megkezdődött a nyomozás az ügyben. Egyedül azok mehetnek be a társasházba, akik ott laknak. Az értesülések szerint a házban lakók már napok óta lehetett vitatkozást, ordibálást hallani a házban, és már korábban is jártak kint a rendőrök.

Az Origo helyszíni tudósítója szerint a helyszínen van Berki Krisztián felesége, Mazsi, illetve közben megérkezett a volt felesége, Hódi Pamela és a lánya is.

A lapnak az esettel kapcsolatban annyit mondott a rendőrség, hogy haláleset történt, de idegenkezűség nem merült fel, szóval nem gyilkosságról van szó.  Az információt a rendőrség a Blikknek is megerősítette.

Mi több: Berki Krisztián felesége nyújtotta a biztos hírt a Borsnak: „Sajnos a hír igaz, Krisztián meghalt.” – mondta Berki Renáta -„Az életemnél is jobban szerettem! Emma születése után ma este nyolc órakor mentünk volna először kettesben randizni. Ezt a randit már egy másik életben fogjuk megvalósítani. Mindennél jobban szerettük egymást, bármilyen hullámzó is volt a kapcsolatunk.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

a berki 🇭🇺 (@berkikrisztian) által megosztott bejegyzés

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!