spot_img

Többé már nem lesz ingyen!

-

Article Top Ad (AdSense)

Több mint 10 évig élvezhettük a Messenger szolgáltatást akkor is, ha kimerítettük a havi mobiladat-forgalmunk keretét. Sajnos március 31-től ez megváltozik.

Változás

Valljuk be, hogy nem telik el úgy egy nap, vagy akár csak pár óra anélkül, hogy ne küldenék szöveges üzenetet a barátainknak, családtagjainknak, kollégáinknak vagy valamilyen ügyintézés céljából kvázi idegeneknek.

Sokáig élvezhettük azt a luxust, hogy tényleg szinte bármikor élhettünk a szöveges üzenetek lehetőségével, de több mint 10 év után várható volt valami átalakulás. Manapság úgyis hozzá vagyunk szokva a változásokhoz, a költségesebb élethez, de ez nem jelenti azt, hogy örülünk neki.

Kit és mit érinti?

Többek között a Facebook, Messenger, WhatsApp, Instagram, Tinder, Spotify és a navigációs programok használata adatforgalomhoz lesz kötve 2023. március 31-től. Más szóval felhasználóként fizetnünk kell olyan alkalmazásokért és szolgáltatásokért, amelyekhez eddig korlátlanul hozzáfértünk akkor is, ha már elfogyott a mobilnetünk.

Az Európai Unió Bírósága azzal magyarázza a döntést, hogy a szabad verseny védelmében muszáj volt fellépnie. A Magyar Telekom, a Yettel és a Vodafon az európai távközlés-felügyelő hatóság felszólítására gondoskodnak arról, hogy zero ratinget tartalmazó csomagok szerződését módosítsák vagy megszüntessék.

Kép: Getty Images

A jó oldala

Van egyáltalán jó oldala? Igyekszünk pozitív felfogással élni az életet, hiszen minden nehézség ellenére mégiscsak relatíve jó helyzetben tudhatja magát az, aki egy okos készülékről meg tud nyitni vagy meg tud írni egy hasznos cikket.

És ki tudja? Hátha így többet kommunikálunk szeretteinkkel, kollégáinkkal és akár ismerkedés céljából kedves embertársainkkal személyesen, hiszen a covid okozta bezártság alatt úgyis ezt hiányoltuk.

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!