spot_img

Nagy áttörés történt a rákgyógyítás területén

-

Article Top Ad (AdSense)

Rákpusztító vírust fejlesztettek ki a daganatos megbetegedések kezelésére – jelentette be a City of Hope, az Egyesült Államok egyik legnagyobb rákkezelő és kutató intézete. 

A szervezet a klinikai vizsgálat 1. fázisánál tart, ennek során egy módosított vírussal támadják meg az előrehaladott daganatokat. A technológia a szervezet immunrendszerét használja fel a daganatok elleni küzdelemben olyan módon, hogy a kifejlesztett vírus jelet küld a rákos sejtekről az immunrendszer felé.

A kísérlet során egy módosított himlővírussal fertőzik meg a pácienseket. A gazdasejtbe kerülve ez a vírus replikálódik, kinyitja a gazdasejtet, hogy több ezer új vírusrészecskét szabadítson fel, amelyek aztán megtalálják a rákos sejteket és hozzájuk kötődnek. Ezek a kötődések egyben jelzik is az immunrendszernek, hogy támadják meg a rákos sejteket.

A kezelés CF-33-hNIS vagy Vaxiniának hívják szakmai körökben, laboratóriumi vizsgálatok során és állatokon történető tesztelés után bíztató eredmények születtek,. Hatékonynak bizonyult a vastagbél-, tüdő-, emlő-, petefészek- és hasnyálmirigydaganatok csökkentésében is. Jelenleg folyik az embereken történő kísérlet, amit önkéntesek segítségével kiviteleznek.

Itt tart a tesztelés

A kísérlet első fázisában 100 önkéntesen végzik el a kezelést az Egyesült Államokban és Ausztráliában. Az önkéntes rákos betegek korábban már legalább két rákkezelésben részesültek. A Vaxiniát intravénásan, vagy közvetlenül a daganatokba fecskendezik be.

Vannak, akik emellett még kiegészítő terápiában is részesülnek például pembrolizumabot kapnak – ennek célpontjai a T-limfociták, ez a terápia is bizonyítottan javítja az immunrendszer daganatokkal szembeni ellenálló képességét. Az 1. fázisú kísérlet célja annak megállapítása, hogy a gyógyszer biztonságos-e.

Érdekes módon ugyanazok a tulajdonságok, amelyek a rákos sejteket rezisztenssé teszik a kemoterápiával szemben, valóban fokozzák az onkolitikus vírusok sikerét.

– mondta Yuman Fong, a génmódosított vírus egyik fejlesztője, a rákgyógyítás egy szakértője.

A kísérletet 2021 decemberében engedélyezték, várhatóan két évig tart majd, a betegek toborzása még mindig folyamatban van. A daganatos megbetegedések ellen évtizedek óta harcol a tudomány, többek között születtek már rákos sejteket megcélzó gyógyszerek, de a modern technológia még a páciens immunsejtjeinek átprogramozását is lehetővé teszi már a mesterséges intelligencia segítségével. Szakértők szerint ez az új a rákölő vírus egy újabb hatékony eszköz lehet a rákgyógyítás területén.

Forrás: Index

Már rákbeteg gyerekeket is gyógyítanak búzacsíra-kivonattal

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!