spot_img

Mutatjuk: íme az új királynő! – GALÉRIÁVAL

-

Article Top Ad (AdSense)

Csupor Olívia fejére került a korona a 2022-es Miss Balaton balatonfüredi döntőjén, első udvarhölgynek Németh Vivient, második udvarhölgynek Czepek Katát választotta a zsűri, melynek elnöki székében Nánási Pál foglalt helyet.

A nyár a végéhez közeledik, a Miss Balaton-család pedig új királynőt ünnepel. A döntő estéjén szinte tapintható volt az izgalommal teli várakozás a levegőben, hiszen a pandémia miatt az elmúlt két évben nem volt királynőválasztás a Balatonon. Végül óriási ováció közepette választották az idei királynővé a 25 éves, budapesti Csupor Olíviát.

„Nem hiszem el, hogy ez megtörtént, nagyon nehéz most megszólalni” – árulta el a győzelme kapcsán Olívia, akinek többek között két ikertestvére szurkolt a nézőtér soraiban. „Egy ilyen cím nagy felelőséggel jár, így kicsit féltem is ettől a pillanattól. Nagyon boldog vagyok, de tudom, hogy nem lesz könnyű ezen az úton. Ha tehetném, mindegyik lánnyal megosztanám a koronát.”

Balogh Eleni, a verseny legutóbbi, 2019-es győztese három éven át viselte a Miss Balaton címet, így számára is különleges volt a szombat este: „Furcsa érzés, hogy nem vár majd otthon a koronám, de egyben nagyon boldog is vagyok. A döntős lányok közül mindenki megérdemelte volna a győzelmet, nem volt könnyű dolga a zsűrinek.”

A zsűriben a 2007-es Miss Balaton, dr. Finta Eszter Klára, Kassai Fibi sminkmester, Gecse Norbert üzletember, valamint Ajkai Dávid és Nánási Pál fotográfusok foglaltak helyet. „Nehéz dolgunk volt, nehezen kapcsoltam szét a fotós és a hétköznapi ember énemet. Végül nagyon jó eredmény született, nagyon elégedett vagyok” – mondta el Nánási Pál.

„Én ennyire fantasztikus szépségverseny-showt még nem láttam. Nagyszabású, monumentális és tökéletes. Ámultam és bámultam, még sokáig néztem volna. Nagyon örülök a lányok sikerének, és újra bebizonyosodott, hogy a Miss Balaton mindig kitesz magáért” – mesélte Gelencsér Timi, aki idén először foglalt helyet a verseny casting zsűrijében.

A Miss Balaton új királynője, Csupor Olívia egy csodaszép autóval és egy médiamenedzsment szerződéssel lett gazdagabb. Sőt, ősszel egészen Mexikóig, Tulumba repülhet majd a Miss Balaton 2023-as naptárjának fotózására, ahol a veseny korábbi felfedezettjei és győztesei körében fejlődhet tovább szakmailag.

Évekig elnyomták, de Tóth Andi már maga irányítja szakmai életét

Wolf Kati életében az anyaság és a karrier jól megfér egymás mellett

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!