spot_img

Most tetőzik az influenzajárvány!

-

Article Top Ad (AdSense)

Békés, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas és Zala vármegyékben már csökkent az orvoshoz fordulók száma.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) légúti figyelőszolgálatában résztvevő orvosok jelentéseit követő becslések szerint 2023. 9. hetében, február 27-e és március 5-e között 295 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, 200-zal kevesebben, mint egy héttel korábban. Közülük 65 700 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést, mindössze 400-zal többnél, mint az azt megelőző héten. Mindez azt jelenti, hogy gyakorlatilag most értük el a csúcsot: tetőzik a járvány. (Lásd az ábrát!)

Ez egybecseng a virológusok előrejelzésével, valamint az orvosok Covid–19 előtti tapasztalataival, mely szerint márciusban várható a legtöbb influenzaszerű megbetegedés, majd fokozatos csökkenést követően áprilisra elül a járvány – olvasható az A-Lab Pharma Egészségügyi Monitor posztjában.

Az NNK legújabb tájékoztatása szerint az orvosnál akut légúti fertőzés tüneteivel jártak közül március első hetében is felerészben a 14 éven aluli gyermekek voltak túlsúlyban, majdnem negyedrészben a 15–34 éves korú a fiatal felnőttek. 16,6 százalék a 35–59 éves, 8,1 százalék a 60 év felettiek korcsoportjába tartozott. Az arányok hétről-hétre szinte változatlanok.

fotó: freepik

Február végéhez képest tíz közigazgatási területen nőtt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók becsült száma (Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna), ötben csökkent (Békés, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Zala), öt területen gyakorlatilag nem változott (Budapest, Pest, Baranya, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron).

A légúti figyelőszolgálat 24 kórházának adatai alapján a 9. naptári héten kezelésre 329 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés (SARI) miatt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 75-nél az influenza, 55-nél a Covid–19 vírusa, 46-nál az RSV állt a megbetegedések hátterében.

Az RSV-pozitív betegek 69,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, a Covid–19 fertőzöttek 67,3 százaléka 60 éves vagy annál idősebb. Influenza okozta SARI megbetegedést továbbra is valamennyi korosztályban diagnosztizáltak.

fotó: freepik

A 9. héten az NNK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumába összesen 268 betegtől érkezett légúti minta. A sentinel (a figyelésben és adatgyűjtésben) résztvevő orvosoktól beküldött 150 légúti minta közül 69 betegnél igazoltak influenzavírus okozta fertőzést, 11 esetben állt SARS-CoV-2 vírus a tünetek hátterében, 3-nál az RSV.

Magyarországon 2023. március első hetében – az MTI által közölt hivatalos adatok szerint – 878 új Covid–19-fertőzöttet igazoltak (napi átlagban 125-öt), az egy hónappal ezelőttihez képest 53-mal többet.  A koronavírus-járvány tehát továbbra is mérsékelten zajlik. Újabb 11, többségében idős, krónikus beteg halt meg, s jelenleg 395 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 14-en vannak lélegeztetőgépen.

Forrás: B&L Online Hír- és Cikkügynökség

Hatásosabb antibiotikumok egy új eljárás alapján

Bocsi, ezt MÉM megeszed?

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!