spot_img

Megtudtuk, hogy meddig fertőz a koronavírusos beteg

-

Article Top Ad (AdSense)

Egy néhány napja megjelent tanulmány szerint a Covid-19 esetében a tünetek jelentkezésekor, illetve az azt követő öt napban a legvalószínűbb a fertőzés továbbadása – tudtuk meg az index cikkéből. 

Bár a kutatók a legnagyobb víruskoncentrációt a betegség elején találták az érintett személyeknél, az élő, vagyis szaporodni képes vírusokat akár még a kilencedik napon is ki tudták mutatni. A brit St. Andrews Egyetemen készült tanulmányban egyébként 79 kutatást elemeztek, amelvben teszttel igazolt koronavírusos betegeket vizsgáltak. Ennek során megállapították, hogy a torokból vett vírusminták még a kilencedik napon is beazonosíthatók voltak, de a mintákban talált vírus örökítőanyag töredékeiből a tünetek kezdetén és az azt követő öt napon belül volt a legtöbb. A tanulmányban azt is megállapították, hogy a kilencedik napon túl már nem volt a mintákban szaporodóképes vírus, bár az örökítőanyag az orr és torokmintákban gyakran még a tizenhetedik napon is kimutatható volt.

Mindezeket figyelembe véve a kutatók arra jutottak, hogy igen kicsi a valószínűsége annak, hogy a koronavírusos betegek a kilencedik nap után is fertőznének – tudtuk meg a Lancet Microbe című brit tudományos folyóiratban közzétett információkból.

A kutatásban részt vevő egyik tudós, Muge Cevik felhívta a figyelmet annak fontosságára,  hogy az emberek azonnal izolálják magukat, mihelyt tüneteket észlelnek magukon.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!