spot_img

Megrendezik hazánkban az első fiataloknak szóló klímavédelmi konferenciát

-

Article Top Ad (AdSense)

A gyermekvédelmi szervezet 2022. november 20-án, a Gyermekjogok Világnapján nagyszabású eseményt szervez abból a célból, hogy a fiatalok hiteles tájékoztatást kapjanak és hallathassák a hangjukat a klímaváltozással kapcsolatosan.

Az UNICEF adatai szerint ez a téma kiemelten foglalkoztatja és érinti a korosztályt

A meghívott előadók a téma elismert szakértői, a fiatalok körében népszerű véleményvezérek és az UNICEF Magyarország fiatal nagykövetei. A kerekasztal-beszélgetéseken és előadásokon többek között szó lesz a klímaváltozás kapcsán kialakult mítoszokról és tényekről, a greenwashingról, a klímaszorongásról, a körforgásos gazdaságról, a természet változásairól, a vizeink jövőjéről, a hulladékmentességről és a sokoldalú fenntarthatóságról. Mindemellett különböző workshopokon is részt vehetnek az érdeklődők, megismerhetik például a szorongásoldó technikákat, valamint dietetikai tanácsadást is kaphatnak a fenntarthatóság jegyében.

A konferencián 3 teremben 50 szakértő bevonásával zajlanak majd az izgalmas beszélgetések és játékos programok, kifejezetten a 13 – 25 éves korosztály számára tervezve. Az esemény végén a rendezők és támogatók díjazzák a legaktívabb klímahősöket, akikre értékes nyeremények várnak. A versenyhez bármikor, akár a helyszínen is lehet csatlakozni. A konferencia részletes programja az alábbiak szerint alakul:

klimakonfecencia_plakat_A1.pdf (unicef.hu)

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyhez a jelentkezési lap kitöltése szükséges.

Időpont: 2022.11.20. (10:00-16:00)

Helyszín: Magyar Telekom székház (Budapest, Könyves Kálmán krt. 36)

A konferenciára a szülőket, kísérőket, tanárokat, a téma iránt érdeklődő felnőtteket is szeretettel várják!

November 20-a Gyermekek Világnapja, 33 évvel ezelőtt ezen a napon fogadták el az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, amely a világ 196 országában garantálja a gyerekek alapvető jogait és máig a legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi dokumentum.

Az UNICEF Magyarország minden évben felkarol egy-egy, a gyerekek jóllétét érintő, fontos és aktuális témát, így az előző években például kiemelten foglalkoztak a fiatalok mentális egészségével, illetve a gyermekbántalmazással. Idén a világnap alkalmából a szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a klímaválság egyben gyerekjogi válság is, ami jelentős hatással van nem csak a jövőre, de már a mai fiatalok életére is.

A téma fontosságát a szervezet által idén nyáron készített felmérés eredményei is megalapozzák. A reprezentatív kutatás szerint a magyar fiatalok kilencven százaléka szorong a klímaváltozás miatt: a részletes kutatási adatok szerint sokuk számára olyannyira meghatározó ez az aggodalom, hogy még a szomszédos háborús helyzetnél is nagyobb hatással van mindennapjaikra. Az UNICEF Magyarország a figyelemre méltó eredményekre reagálva elindította Klímahősök programját, amelynek keretei között valódi tudást, részvételi és cselekvési lehetőségeket nyújt a klímaváltozás miatt szorongó fiatalok számára.

A Klímahősök program

A Klímahősök program honlapján hozzáférhetőek a Deloitte Magyarország tanácsadói által készített, klímaváltozással, fenntarthatósággal és környezetvédelemmel foglalkozó edukációs anyagok.  A témakörökhöz kapcsolódóan rövid videók is készültek, amelyekben szakértők válaszolják meg a fiatalok által beküldött konkrét kérdéseket. Az érdeklődők kvízek segítségével próbára tehetik frissen megszerzett tudásukat és vállalhatnak kisebb-nagyobb fenntarthatóságot célzó „kihívásokat”. Az elkötelezett klímahősök részt vehetnek számos őszi-téli rendezvényen is, amelyek keretében különleges helyszíneken nyílik lehetőség a program szakmai, intézményi és vállalati partnereivel való személyes találkozásra.

Az UNICEF Magyarország „Klímahősök” kampányát számos komoly, a hazai és a nemzetközi piacon is elismert cég támogatja, így a Deloitte Magyarország, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt., a Dentons, az Indotek Group, a Magyar Telekom, a Microsoft és az OTP Bank.

Szülőknek nyújt ingyenes mentális segítséget az UNICEF

A szülő tudatossága óvhatja meg a gyereket a lelki sérüléstől

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!