Nem olyan rég nyílt meg Budapesten a margitszigeti Palatinus strand területén a híres Lumina park elnevezésű fénypark. Kíváncsiak voltunk, valóban olyan klassz élményt nyújt-e, mint amilyennek beállítják a reklámok. Nem csalódtunk, íme egy igazán személyes élménybeszámoló a fénykavalkádról.
Szombat este lévén természetesen számítottunk rá, hogy sokan lesznek, de a bejáratnál több kasszánál kígyózó sorok eléggé elrettentőnek hatottak. A rengeteg érdeklődőre való tekintettel végül újabb kasszákat nyitottak, így viszonylag hamar bejutottunk.
Beszállás! Indul a tengeren túli járat!
A park tematikája kontinensenkénti nevezetességekből és jellegzetességekből épül fel. Ausztráliától kezdve Kínán át egészen Amerikáig bejárhatjuk a világot a fényparkban. Azonban ehhez hajóra kell szállnunk. A bejáraton túlhaladva már meg is ütötte fülünket a jellegzetes hajókürt hangja, amit én utoljára a Titanic című filmben hallottam. A hatalmas gőzhajó alakú építményen keresztül vezet ugyanis az út a fénypark első állomására.
Isten hozott a mesés Távol-Keleten!
Miután bejártuk a kenguruk és a maharadzsa földjét is, elérkeztünk az egyik leglátványosabb állomásunkra a fényparkben. A vörösen izzó buddhista kapu – amely az ázsiai kultúrákban általában a szentélyek bejáratánál található – már messziről világított. Mögötte egy hatalmas integető macska, az ún. Maneki neko valójában egy japán szerencsehozó szimbólum. De ott volt még mindenki kedvence, Kína kulturális nagykövete, a Panda, valamint egy hatalmas Sárkány is. A park ezen része erősen emlékeztetett a pár évvel ezelőtti Lámpás Fesztiválra a Fővárosi Állatkertben, ahol kínai lampionokból készítettek különböző állatfigurákat.
Álmaimban Amerika…
A pandák birodalmát elhagyva hosszú tengeri út várt ránk, míg kiköthettünk az Újvilág partjainál. Először az esőerdő fái közé léptünk, ahol indián sámánok esőhozó varázslatot hajtottak végre. A vihar pedig le is csapott. Persze csak fény és hangjáték formájában. De azért elég félelmetes volt. Főként a sámán maszkok a fákon. Aztán láttunk indiánsátrakat és totemoszlopot is, ami kisgyerekkorom indiános Playmobil legójára emlékeztetett.
Szafarira fel!
A tengeren túlról visszafelé még megálltunk egy kis szafarira. Itt láttunk egzotikus gyíkot, hatalmas elefántot és persze az állatok királyát is. A parknak ez a része kezdett kicsivel kevésbé interaktívabb lenni, mivel az egyes figurákra már nem lehetett felmászni vagy belebújni, mint például a séta elején az ausztrál jeepbe, vagy a fantasztikus léghajóba. Látványra azonban még így is lenyűgöző volt, már csak a méretek miatt is.
Csodaország téged is vár…
A fénypark legutolsó állomása igazi Disney-landhez hasonlít. A kéken tündöklő Hamupipőke kastélya, a fényes királyi hintó a lovakkal és a káprázatos angolkert valóban Csodaországba repített minket. A kertben a Hattyúk tava egyik betétdalára, valamint keringő zenékre váltakozott a fényjáték. Az ember egy idő után már nem is tudja követni, mikor mi fog felvillanni, de az összhatás mindenképp lenyűgöző.
Összefoglalva a Lumina Park valóban különleges élményt nyújtott annak ellenére, hogy a rengeteg látogató miatt igencsak lassan lehetett haladni és volt, ahol fél órát is sorba kellett állnunk egy-egy látványosság lefotózására. Ha tehetitek, inkább hétköznap este látogassatok el a fényparkba, és ne felejtsetek el jól felöltözni, mert két óra alatt szabadban könnyen meghűlhet az ember.
