spot_img

Megérkezett az új Toyota GR Supra

-

Article Top Ad (AdSense)

 

Azt már a sportautólegenda Toyota Supra 17 év után történt tavalyi feltámasztása óta tudni lehet, hogy a modell Akio Toyoda, a vállalat világszintű elnökének szerelemprojektje, aki maga is mesterpilóta, és első néhány ezer versenypályán töltött kilométerét egy régi Supra volánja mögött tette meg, és személyesen szerepet vállalt a vadonatúj Supra fejlesztésében is. Az újjászülető ikon 2,0 literes változatáról ugyanakkor most a vállalat másik mesterpilótája, Herwig Daenens mesél.

Herwig Daenens, a Toyota mesterpilótája mindkét (a 3,0 és a 2,0 literes) GR Supra modell fejlesztésében aktívan részt vett. Ezt a két változatot egymással párhuzamosan fejlesztették; a prototípusokat a mindenre kiterjedő program során a világ számos pontján, versenypályákon és a legváltozatosabb közúti körülmények között is tesztelték. Az alábbiakban arról mesél, milyen aprólékos munkával érték el a Supra 2.0 számára kitűzött menetdinamikai célokat.

Ami a GR Supra 2.0 által kínált vezetési élményt illeti, milyen célokat tűztek ki maguk elé?

„Ezek nem tértek el érdemben a 3,0 literes modell céljaitól, amennyiben az egyik elsődleges piaci versenytárs menetdinamikai jellemzőihez kívántunk igazodni.”

Milyen alapvető különbségeket mutatnak a 2,0 és 3,0 literes modellváltozatok a vezethetőség, a dinamizmus és a közvetlen reakciók terén?

„Szó sincs arról, hogy bármelyik verzió jobb volna a másiknál: a maga módján mindkettő kiváló autó. A 3,0 literes modell hathengeres motorja lenyűgöző teljesítményt és rendkívül finom működést biztosít, míg a könnyebb 2,0 literes verzió az elismerésre méltó motorteljesítményt még precízebb vezethetőséggel társítja. „

A Supra 2.0 modell menetteljesítményének meghatározásában mekkora szerepet játszott a motor mérete, tömege és elhelyezkedése? 

„A motor elhelyezkedése a jármű alapvető felépítésének szerves része. A Supra esetében hatalmas erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy a lehető leghátrább, a lehető legmélyebben építsük be az erőforrást. A motor mérete értelemszerűen fontos szempont, hiszen az határozza meg a beépítés helyét. És hát minden sportautó esetében alapvető, hogy ne csak a motor, de minden egyes alkatrész a lehető legkönnyebb legyen. Mivel a 2,0 literes erőforrás rövidebb, annak tömegét még közelebb vihettük a jármű tömegközéppontjához.”

A kívánt rugózási komfort és vezethetőség megvalósításához más ponton is módosították a felfüggesztést?

„Természetesen a négyhengeres motor megkövetelte a futómű áthangolását. A kisebb tömeg miatt módosítani kellett a rugórátákat, valamint a terhelési magasságokat, hogy elérjük a kívánt szabad hasmagasságot és a jármű megcélzott természetes, saját frekvenciáját. Ez a lengéscsillapítók áthangolását is magával vonta.  Az adaptív változó felfüggesztés, a részlegesen önzáró differenciálmű, valamint az elektromos szervokormány működési paramétereit is módosítani kellett. A jármű szerkezeti jellemzői kiváló kiindulási alapot jelentettek. Ennek ellenére hosszasan dolgoztunk a komponensek finomhangolásán, mivel igen magas célokat tűztünk ki magunk elé.”

Meddig tartott, és hol zajlott a tesztelés folyamata?

„A GR Supra teljes tesztelése a korai mechanikus prototípusoktól kezdve a sorozatgyártású verzióig öt éven át tartott. Ezen idő alatt a Supra bejárta Európát, és gyakran látogatott el az Egyesült Államokba és Japánba is. Sportautó lévén sok időt töltött versenypályákon – köztük a nürburgringi Nordschleifén is –, ugyanakkor közutakon is finomítottuk a hangolást. A második fejlesztési fázistól kezdve párhuzamosan dolgoztunk mindkét modellváltozaton. A legelső prototípusokat (1. fejlesztési fázis) egytől-egyik a 3,0 literes motorral szereltük fel. Az itt szerzett legfontosabb tapasztalatokat aztán átültettük a 2,0 literes verzióba.”

Szembesültek meglepetésekkel a folyamat során?

„Az előszériás modell végső jóváhagyását megelőző tesztvezetések során kiderült, hogy miután száraz időben, huzamosabb ideig használtuk versenypályán az autót, a jobb első kerékdobot és oldalajtót homok és por lepte be. Utánajártunk a jelenségnek, és kiderült, hogy a (mindkét modellváltozaton azonos) ablakmosó tartály zárósapkájának kialakítása miatt szélsőségesen nagy oldalirányú gyorsulás esetén folyadék ömölhet ki a rendszerből. Az álcafóliával burkolt tesztautókon azonban ennek nem volt látható nyoma. Noha az autó kialakítását ekkorra már régen véglegesítettük, módosítottuk az érintett alkatrészt, hogy kiküszöböljük a hibát.”

A vezetési élmény terén milyen alapvető előnyöket kínál a vásárlóknak a GR Supra 2.0?

„A „kis testvér” teljesítménye minden téren kellemesen meg fogja lepni őket, még akkor is, ha nem rendelik meg a Sport csomagot.”

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!