spot_img

Markó Iván ma lett 75 éves!

-

Article Top Ad (AdSense)
Ma ünnepli 75. születésnapját Markó Iván, Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett alapítója, érdemes művésze.
Budapesten, az Állami Balett Intézetben kapta meg diplomáját 1967-ben. 1971-ben a Magyar Állami Operaház tagja, 1971-ben pedig magántáncosa lett. 1972-től 1979-ig a világhírű francia koreográfus Maurice Béjartnak Brüsszelben működő társulatának „A XX. század balettjé”-nek volt vezető szólistája. A Béjart-féle Tűzmadár címszerepét, amellyel debütált, több alkalommal a budapesti Operaházban is eltáncolta.
Fotó: Fortepan
1974-ben a világ 10 legjobb táncosa közé sorolták. A nemzetközi tánckritikusok egyedi stílusát, klasszikus tánctechnikáit díjazták ezzel.  

A Győri Balett megalakítása

1979-ben tért haza, s megalakította a Győri Balettet. Az Állami Balettintézet abban az évben végzett balettművészeivel kezdett dolgozni és egészen 1991-ig annak igazgatója volt. A Győri Balett a modern (kortárs) táncművészet legszínvonalasabb, és legegyedibb képviselője lett hazánkban. Óriási sikereket értek el, meghódították szinte az egész világot. Turnéztak, vendégszerepeltek többek közt Bécsben, Párizsban, sőt Amerikában és Japánban is.
Fotó: wikipédia.org

Markó Iván fontosnak tartotta az utánpótlásnevelést

Fontosnak tartotta az utánpótlás nevelést és ebben látta a balett jövőjét, ezért 1981-ben megalapította a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolát, melynek 10 évig az igazgatója is volt. 1985-től a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó koreográfusa. 1991. nyarán szabadfoglalkozású művész lett, s 1992-ig a jeruzsálemi Rubin Akadémia balettmestere és koreográfusa. 1993-tól Bécsben, Párizsban és Sydneyben volt vendégkoreográfus. 1996-ban megalapította a Magyar Fesztivál Balettet. Liszt–Xenakisz–Sosztakovics–Markó: Jézus az ember fia című balettje címszerepét maga alakította, 2005-ben.
Fotó: wikipédia.or

Markó Iván a művész

Nem csak egyedi és utánozhatatlan táncstílusával, hanem rendíthetetlen hitével is megajándékozta társulatait, tanítványait és barátait. Számára a balett az élet, és egy olyan kifejezőeszköz, ami által el tudta mondani gondolatait. Míves koreográfiái egészen a világhírig repítették. Kedvenc gondolatai közé tartozik, amihez mindig is tartotta magát, hogy nagyot kell álmodni! Egyszer megkérdezték tőle, hogy mennyit szokott táncolni, mire a válasz, „24 órát naponta”. Nem csak ébren, de még álmában is csak a tánc, ami leköti minden gondolatát.
Markó Iván díjai és elismerései: Érdemes művész (1981), Kossuth-díj (1983), SZOT-díj (1985), Hűségdíj – Bayreuthi Ünnepi Játékok (1994, 1999), Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2005), A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2007) – több évtizedes, külföldön is nagyra becsült művészi pályája elismeréseként, Jeruzsálem-díj (2007), Radnóti Miklós antirasszista díj (2007), Balassagyarmat díszpolgára (2007), Prima Primissima díj (2008) – Magyar színház- és filmművészet kategóriában.

Szerző: Budafoki Tamás

Fotó: wikipédi.org

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!