spot_img

Magyar pezsgő lett a harmadik helyezett a világ legnagyobb borversenyén

-

Article Top Ad (AdSense)

Újabb trófea érkezett haza Magyarországra: a világ legnagyobb borversenyén, a Decanter World Wine Awards-on magyar pezsgő nyerte a bronzérmet!

A Pearl&Z pezsgő sikeres azért is különleges, mert új belépőnek számít a champagne világában. Ez az első évjárata, és máris ezzel a kitűnő eredménnyel büszkélkedhet. A mezőny kifejezetten erős volt, hiszen idén 54 ország több mint 18 ezer tétele indult a versenyen, amelyet 250 szakértő, köztük 41 Master of Wine és 13 Master Sommelier pontozott.

Nézzük, mit is érdemes tudni az új magyar sikerről!

A Pearl&Z nevét 2021-ben, a Winelovers 100 teszten ismerhette meg a közönség. A pincészet itt mutatkozott be a nagyközönségnek, első forgalmi tételével azonnal a 3. helyet szerezte meg a pezsgők versenyében.

A története úgy indult, hogy a több borászatban is érdekelt tulajdonos, Závodszky Zoltán megálmodta, olyan magyar pezsgőt szeretne készíteni, amely nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét. Szakértők javaslata szerint Ausztriából szereztek be itthon is őshonos furmint klónokat, ennek alapján első körben 100 % furmint felhasználásából indult a készítés. A 2021-es évjáratba már 25 % chardonnay is került, ez az arány később 50 %-ig fog eljutni. A tulajdonos úgy véli, tisztán chardonnay pezsgőt készíteni nem kihívás, a furmint viszont kiváló alapanyag, ráadásul nem szokványos, tehát mindenképpen figyelemfelhívó tud lenni.

Fotó: Závodszky Zoltán

Az alapbor elkészítésében és „pezsgősítésében” Bálint László, nemzetközi borakadémikus működött közre. Neki széles rálátása van a nemzetközi piacra, így a Pearl&Z pezsgőt Burgenlandban, a Szigeti Pezsgőpincészetben palackozzák. A burgenlandi pincészetben készülnek a pezsgők Rolls-Royce-ai, itt 350 európai borászat számára készítenek pezsgőt, a tökéletes technológiának köszönhetően.

Az osztrák szakemberek már Egerben, a szőlőművelés és a szüret folyamatában is aktívan résztvettek, a kész alapbort pedig egyenesen Golsba szállították, hogy itt készüljön el belőle a pezsgő. A végső cukortartalom, az úgynevezett dosage beállításánál ismét új szereplőt vontak be, a champagne-okkal és burgundi borok magyarországi forgalmazásával foglalkozó Varros & Co tulajdonosai vettek részt a kóstolás utolsó szakaszában. Ezután döntöttek úgy, hogy a továbbiakban itthon és külföldön is ők fogják ezt a márkát képviselni.

Fotó: Bálint László

 A Pearl&Z elsősorban a pezsgők iránti rajongásról és a minőség iránti elkötelezettségről szól” mondja Závodszky Zoltán.-„A magyar pezsgőkről általában rögtön érezhető, hogy melyik borvidékről származik, milyen szőlőből készült. A mi célunk az volt, hogy ezek ne legyenek dominánsak, csakis a pezsgős jegyek legyenek jelen. Kompromisszum nélküli ital készült, bízva a hazai és a nemzetközi elismerésben is, leginkább abban, hogy a magyar borok után a magyar pezsgők is bizonyíthassanak világszerte.”

A pezsgő első évjáratából mindössze 3500 palack készült, ez privát vásárlókhoz és éttermekbe jut el, a későbbiekben sem lesz több a mennyiség évi 10 000 palacknál.

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!