spot_img

Különleges zászlókkal és címerekkel ismerkedhetünk áprilisban

-

Article Top Ad (AdSense)

Idén 22. alkalommal rendezik meg a zászlóismerettel foglalkozó országos Vexillológiai Napot, mely a tavalyi évhez hasonlóan, 2023-ban is az Óbuda szívében található Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban várja a látogatókat. 

A Vexillológiai Nap, vagy Vex Nap ötlete 2001-ben pattant ki Balogh László zászlógyűjtő fejéből. A több mint húsz esztendeje már minden évben megrendezésre kerülő eseménynek korábban a Zászlómúzeum adott otthont. 2022 óta az óbudai múzeum falai közt várják szeretettel az érdeklődőket a zászlótannak szentelt nap előadásain. Évről évre igyekszenek minél színesebbé és érdekesebbé tenni az előadások egyre szélesedő palettáját. A meghívott előadók rendre különböző szakterületekről érkeznek. Közös témánk azonban a zászló, a lobogó, érintőlegesen a címer és más nemzeti jelképek. Kitérnek használatukra békében és háborúban, az ábrázolásaikra, valamint társadalmi összefüggéseikre.

2023-ban megpróbálják egy széles spektrumát bemutatni a zászlótannak. Lesz szó hagyományos textilfestési eljárásokról, székely és japán, Habsburg- és Rákosi-korszakbeli zászlókról, valamint sok minden másról ebben a közel öt órában.

PROGRAM

09:30 Regisztráció

10:00 Megnyitó

10:20 Nagy Gergely: Visszatérés a zászlókhoz: régi jelkép egy modern világban

10:40 Hajgató Sára: Hagyományos textilfestési eljárások

11:00 Balog Péter alezredes: Zászlók a kvízeken, kvíz a zászlókról

11:20 Kovács Ákos Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia Vitézségi érmeinek kronológiai bemutatása és érdekességei

11:40 Lévay Ernő: Néhány szó a német haditengerészet és az egykori német gyarmatok zászló használatáról

12:00-13:00 Ebédszünet

13:00 Dr. Pandula Attila: Vexillológiai emlékek kiállítása egyes orosz szakmúzeumokban

13:30 Dr. Szabó Balázs: Szamuráj csatazászlók a 16. századi Japánban

13:50 Lengyel Ádám: Leetől Dukeig – a „konföderációs” lobogó jelentése az amerikai kultúrában

14:10 Dr. Pálffy Géza: Koronázási zászlók az újkori Magyarországon

14:30 György Sándor: Zászlószentelés kommunista módra

14:50 Dr. Patakfalvi-Czirják Ágnes: „Ha nem lennék székely, nem tűzném ki a székely zászlót!” – „Kitalált hagyomány” és popularizáció a székely zászló esetében

Az esemény ingyenes, ám regisztrációhoz kötött.

Jelentkezni lehet: mkvmuzeum@gmail.com e-mail címen.

Nagy sikerrel zárult a konferencia

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!