spot_img

Különleges úszóverseny rajtol el szombaton

-

Article Top Ad (AdSense)

Szombaton különleges helyszínen rajtol el az Open Water Tournament (OWT) nyíltvízi úszóbajnokság idei utolsó futama. A kristálytiszta vizű és rendkívül mély gyékényesi búvártóban 3 és 9 kilométeren tehetik próbára magukat a profi és amatőrök úszók, és az is kiderül, kik lesznek a versenyfolyam idei bajnokai. 

2022-ben is ellátogat a nyíltvízi úszóbajnokság Magyarország egyik legkülönlegesebb bányatavához. A Gyékényesi tó a határ mentén helyezkedik el, a hazai és a nemzetközi búvárok kedvelt helyszíne. A tíz- tizentöt méteres mélységhez itt tíz méteres látótávolság párosul. Ebben a csodás természeti környezetben rendezik meg augusztus 20-án az OWT idei második, egyben befejező futamát. 

Az úszók feladata a tó közepén lévő sziget megkerülése. Aki a rövidebb, 3 kilométeres távot választja, annak egyszer, 9 kilométeres távon pedig háromszor kell ezt megtenni. A kristálytiszta vízben tempózva nem csak a vízi élővilág, hanem a búvárok által elsüllyesztett tereptárgyak, roncsok is feltárulnak a versenyzők előtt. 

Az OWT 2021 nyarán indult azzal a céllal, hogy profi és biztonságos körülmények között, Magyarország legszebb és legizgalmasabb tavaiban, folyóiban tehessék próbára magukat az úszás szerelmesei. A versenyfolyam különlegessége profik és amatőrök számára is olyan élményt biztosít, amely nemcsak sportértékkel bír, de kitűnő családi, illetve baráti programot is jelent. 

„Fotó: Envato Elements”

„A hazai úszóközösség lelkesedését az OWT iránt jól jellemezi, hogy tavaly és idén is többszáz sportember vágott neki a futamoknak. Ahogy az eddigi események során, úgy Gyékényesen is vízimentőkkel és mentőhajókkal figyeljük az úszókat. A biztonság mellett pedig a kényelemről is gondoskodunk: az indulók egyesével rajtolnak, így elkerülhető a tömeg a startnál” – mondta el Mezős Balázs szervező. 

A verseny után Gyékényesen kiderül, hogy kik lesznek a 2022-es OWT bajnokai. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!