spot_img

Két kevésbé ismert otthon is termeszthető fűszernövény

-

Article Top Ad (AdSense)

Egyetlen boltban vásárolt, előre csomagolt fűszer sem vetekedhet az otthon termesztett fűszernövényekkel, melynek illata elárasztja a lakást és az általuk ízesített ételeknek igazi házias ízt kölcsönöz. Szerencsére, a legtöbb fűszernövény otthoni gondozás mellett is életben marad, akár a teraszon, akár napsütötte szobai környezetben.

Ültetési szabályok

Abban az esetben, ha a fűszernövények a kertben foglalnának helyet, két kritériumra kell figyelni az ültetés során; napsütötte területre és jó vízelvezetésű talajra lesz szükség. Ez azt jelenti, hogy a nap legalább hat órán át érje a növényeket, emellett pedig méltányosan öntözzük őket.
Bár nem elsődleges szempont, de a saját érdekünkben elengedhetetlen, hogy olyan helyet találjunk nekik, ahol könnyedén elérjük őket, hogy a mindennapi főzésnél kéznél legyenek.

Gondozás

A palánták ültetése után egyszerű feladatunk van, várjuk, hogy megbokrosodjon a növény és learassuk a leveleket, virágokat. Azonban elkerülhetetlen, hogy időnként ápoljuk őket, mert mint más kerti növény is, úgy ezek is gondozásra szorulnak.
A gyomokat ebben az esetben is ki kell szedni, amint meglátjuk a növények között, hiszen ezek a kártevők gátolhatják a növekedést. Érdemes egyszer egy hónapban ritkítani a növényeket; megmetszeni az elhalt leveleket, ágakat. Így több levegőhöz jutnak, amivel újra elősegítjük a gazdag növekedést.

A fűszernövények kiválasztása

Hogy milyen növényeket szeretnénk ültetni, abban hagyatkozzunk a saját ízlésünkre. Amennyiben a tésztaféléket szeretjük, akkor érdemes bazsalikomot, oreganót és rozmaringot nevelni. Ha magyarosabb ételeket főzünk, akkor a kapor, zsálya, petrezselyem elengedhetetlen. Viszont a változatos felhasználás érdekében, vagy, aki különleges, esetleg reform konyhát visz, próbálja ki a levendulát, a körömvirágot és vagy a steviát.

Különleges növények a ház körül

Curry

A curryfű, – más néven olasz szalmagyopár – évelő, különleges ízű növény. Ellentétben az illatával, az íze eltér az általunk ismert sárgás színű, indiai őrölt fűszertől. Emiatt más típusú ételekhez érdemes párosítani. Kellemes ízt ad a zöldséges fogásoknak és a szószoknak egyaránt.
A szárát és leveleit is felhasználhatjuk, akár gyógyító célra is, mivel asztma, fejfájás, krónikus hörghurut ellen is alkalmazható. Sőt, gyulladáscsökkentő és gombaölőként is hasznosíthatjuk.

Stevia

Léteznek különleges növények is, melyeket ritkán fedezhetünk fel a háziasszonyok kertjében, pedig alapvető fontosságú cukorbetegeknek, vagy, aki kedveli a természetes alapanyagokat, ez esetben édesítőszert.
A learatott levelekből készített őrlemény, akár 30-szor olyan édes lehet, mint a kristálycukor.

Felhasználása:
– A levelek 1/3-át leszedjük, és árnyékos helyen kiszárítjuk.
– Egy evőkanálnyi Stevia rebaudiana bertoni G. levélmorzsát 2 dl forró vízzel
leforrázunk, negyed órát állni hagyjuk, majd leszűrjük.
– A forrázatot megkóstoljuk, ha nem találjuk elég édesnek, tovább forraljuk.
– A lehűlt folyadékot cseppenként adagolhatjuk az ételekhez, italokhoz, édességekhez.
– A fel nem használt kivonatot hűtőben tároljuk, így legfeljebb egy hétig áll el.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!