spot_img

Koronavírusban halt meg Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

-

Article Top Ad (AdSense)

A színház sajtóreferense a család engedélyével megerősítette, hogy Böröndi Tamásnak semmilyen alapbetegsége nem volt.

Az elhunyt igazgató halálhírét kedden tették közzé a Vidám Színpad Facebook oldalán. Böröndi Tamás 19 napig volt kórházban „és nem küzdött semmilyen alapbetegséggel, makkegészséges és életerős volt, amikor elkapta a fertőzést.” – adta hírül a telex.hu Kovács Hajnalka sajtóreferens nyilatkozatát.

Felesége, Götz Anna, édesanyja, ikerlányai, és az egész színházi világ gyászolja a színészt, aki november 23-án, hétfő este éppen ikerlányai születésnapján hunyt el, és aki színészi és igazgatói pályája során rengeteg örömteli pillanatot szerzett közönségének.

Böröndi Tamás 1955. március 8-án született. 1980-ban diplomázott a Színház és Filmművészeti Főiskolán, ahonnan a debreceni Csokonai Színház társulatához került, miközben a Rock Színházban is szerepelt. 1984-ben már a Fővárosi Operettszínház társulatának tagja volt, majd a Bodrogi Gyula vezette Vidám Színpadhoz szerződött. 2002-től szabadúszóként játszott a Karinthy Színházban és a budaörsi Latinovits Színházban is. A Vidám Színpadot 2013 óta vezette.

Fontosabb szerepei voltak: Mágnás Miska, Cliff Lewis a Dühöngő ifjúságban, a West Side Story-ban Riff és Bernardo szerepét is eljátszotta, Tóbis a Hyppolit a lakájban, de játszott a Szomszédokban és a Jóban Rosszban című tévésorzatokban is, és többek között a Szamba című filmben. Feleségével, Götz Annával A kaktusz virága című előadásnak köszönhetik egymást, és mindössze 2016-ban házasodtak össze…

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!