spot_img

Kitaszítva: klip készült a Toxikoma betétdalából

-

Article Top Ad (AdSense)

Herendi Gábor szeptember 2-án mozikba érkező filmjének, a Toxikomának betétdala éledt újjá, egy most napvilágot látott klipben. Hrutka Róbert szerzeményét egy fiatal tehetség, Nagy Bettina adja elő, a rendező munkatársai ezúttal is, mint a filmben, Szatmári Péter (operatőr) és Király István (vágó) voltak. 

“A dal először angol nyelven született” – meséli Herendi Gábor. “Hrutka Robi szerzeménye pont illett a film egyik jelenetéhez, ahol a főhős, vagyis Győző elgondolkozik a hogyan továbbról.” Hrutka szerzeménye egy elgondolkodtató, megborzongató, mélyen érzelmes dal, ami jól illeszkedik a film dramaturgiájába. Később az alkotók annyira megszerették, hogy Illés Gabriella producer javaslatával egyetértve, született egy magyar változat is, melyből most a dalfilm készült.

A klipről Herendi így beszél: “Ez egy segélykiáltás. Valaki, aki kitaszítva, magányosnak érzi magát, egy segítő kézért esedezik, vágyik valakire, aki újra társa tud lenni a nehéz úton. Ez teljesen összecseng a film mondanivalójával.” Az előadóról Herendi Gábor elmondta, hogy egy fiatal nem igazán ismert előadót kerestek a dalhoz. “Nagy Bettinára Robi hívta fel a figyelmemet, és azonnal rábólintottam. A kora ellenére nagyon mély érzelmeket fejez ki a hangjával, stílusával. Nagy jövőt jósolok neki”– teszi hozzá a rendező.

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!