spot_imgspot_img
spot_img

Környezetvédelmi és gazdasági szempontból is különleges a bővülő hazai Domestos-gyár

-

Article Top Ad (AdSense)

Gazdasági és környezetvédelmi szempontból is különleges az Unilever bővítés alatt álló nyírbátori háztartásvegyipari gyára: amellett, hogy az itt előállított műanyag csomagolóanyagok 70%-a újrahasznosított forrásból származik, a villamos energiát 2021-től 100%-ban megújuló energiaforrásból nyerik, a jelenleg zajló beruházás során pedig az 54 régi, lebontott ipari épület maradványait is újrahasznosították. A bővítést követően ez az üzem lesz globálisan a vállalatcsoport második legnagyobb hatékonysággal működő háztartásvegyipari gyára, amely a kelet-európai régió piacainak 90%-át fedi majd le. 

Idén nyáron fejeződnek be az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori háztartásvegyipari gyárának első körös – 5 milliárd forint értékű – bővítési munkálatai. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Alberto di Leo, a vállalat ügyvezetője tavaly áprilisban jelentette be, hogy az Unilever harmadával bővíti az üzem alapterületét, a beruházás eredményeként az egység termelési kapacitása mintegy a negyedével, a foglalkoztatottak létszáma pedig közel 10%-kal nő. 

Az üzem – ahol olyan, itthon és világszerte is jól ismert termékeket gyártanak, mint a Domestos, a Cif, a Coccolino, a Flóraszept, a Surf vagy az Omo – mind környezetvédelmi, mind gazdasági szempontból különleges. 

Újrahasznosított beton, tégla, vas és műanyag

A beruházás megvalósítása során is érvényesítették az Unilever azon, a termelésben alkalmazott alapelvét, amelynek értelmében nem szállítanak hulladékot hulladéklerakóba. Ez ebben az esetben azt jelentette, hogy a telephelyen robbantásos módszerrel elbontott korszerűtlen silókból és épületekből származó összes bontási törmeléket ledarálták és teljes egészében felhasználták az új építkezések során. (A robbantást bemutató rövid videó itt érhető el.)

Az üzem működése is környezetkímélő: a keletkező szennyvíz mintegy 40%-át újra felhasználják, a maradékot pedig teljes mértékben a gyárban szűrik és tisztítják, mielőtt visszaengednék a környezetbe. 

A gyárban előállított késztermékek csomagolóanyaga 70%-ban újrahasznosított műanyagból készül, a hálózati villamos energia pedig 100%-ban megújuló forrásból származik. Utóbbi az Unilever mindhárom hazai termelőegységére, azaz a veszprémi Algida jégkrémgyárra és a röszkei Knorr élelmiszerüzemre is igaz: ezek a telephelyek szintén megújuló forrásból (napenergiából) származó hálózati elektromos áram vásárlására szerződtek 2021-től.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!