spot_img

Kicsoda az USA első színes bőrű női alelnöke?

-

Article Top Ad (AdSense)

Néhány napja beiktatták hivatalába a demokrata párti Kamala Harrist, az Egyesült Államok első színesbőrű női alelnökét. 2021 egyik legjelentősebb világpolitikai szereplőjével kapcsolatban kevés dolog számít hétköznapinak, személyes története azonban egyben Amerika legjobb oldalának reprezentációja is. Az új alelnökről Dan Morain veterán újságíró írt életrajzi könyvet, mely Magyarországon a Cor Leonis Kiadó gondozásában jelent meg a beiktatás napján.

Kamala Harris, az USA frissen megválasztott alelnöke nevét aligha ismerték sokan néhány évvel, de akár még néhány hónappal ezelőtt is, a novemberi amerikai elnökválasztáson viszont eldőlt: ő lesz az ország első afroamerikai alelnöke.

A Time magazin által 2020 legsikeresebb nőjének választott 56 éves politikus nem csak ebben az első. Ő volt az első színes bőrű nő, akit kerületi ügyésznek választottak. Az első nő, aki államügyész lett Kalifornia államban. És az első szenátor, aki indiai bevándorlóktól származik.

Kamala Harris nem a semmiből emelkedett fel a csúcsra, életútja számos olyan tanulságos történetet rejt magában, amiből bárki erőt meríthet a saját életére vetítve. Történetéről Dan Morain veterán újságíró írt életrajzi könyvet, mely Magyarországon a Cor Leonis Kiadó gondozásában jelent meg január 20-án, Harris beiktatásának napján. A Kamala útja – Egy amerikai élet című mű érdekes és inspiráló olvasmány lehet mindenki számára arról, hogyan lehet egy hátrányos helyzetű családból is a magasba törni.

Az életrajzból kiderül, Harris nehéz gyermekkora után hogyan lett egyfelől könyörtelen vitapartnerként ismert félelmetes ügyész, másfelől Kalifornia tudathasadásos kultúrájában ügyesen boldoguló politikus. A kötet taglalja, miként vezetett be San Francisco államügyészeként innovatív módszereket az iskolakerülés leküzdésére, a bűnbandák semlegesítésére, valamint a szexmunkások védelme érdekében, hogy aztán Kalifornia első afroamerikai származású főügyésznője legyen.

Dan Morain kendőzetlenül ír a könyvben a ravasz stratégáról, aki nem fél belevetni magát Kalifornia könyöklős politikai világába, de ha kell, képes kesztyűs kézzel bánni ellenfeleivel. Megismerhetjük Harris kockázatkedvelő oldalát, amikor mindössze ötévnyi főügyészi tapasztalattal maga mögött támogatásáról biztosította az akkoriban teljesen esélytelennek gondolt Barack Obama jelölését. De megtudhatjuk azt is, milyen zseniális kampányt folytatott Harris, amelynek eredményeképpen Joe Biden őt kérte fel alelnökjelöltnek.

Hátrányos helyzetből sokra vinni

Vágási Emőke, a Cor Leonis Kiadó vezetője arról beszélt, azért reagáltak azonnal az amerikai megjelentetés hírére, mert az általuk kiadott könyvek jó része az önfejlesztő kategóriába tartozik, és szlogenjük is egyezik a mű mondanivalójával: inspirálni, motiválni, transzformálni.

„Ha van történet, ami beleillik a kiadó profiljába, akkor a Kamala útja mindenképpen az. Túl azon, hogy az amerikai politika nem idegen számunkra, hiszen Barack Obama Vakmerő remények című könyvét is mi adtuk ki, a női lélek, a női vonal különösen érdekes a számunkra, és ezt az egyedülálló életutat is mi szerettük volna elhozni a magyar olvasóközönségnek. Mindenki számára érdekes és inspiráló olvasnivaló lehet arról, hogy lehet egy nagyon hátrányos helyzetből is sokra vinni az életben” – fogalmazott.

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!