Az uruguayi légierő 571-es járaton az uruguayi amatőr rögbicsapat utazott, amikor 1972. október 13-lezuhantak az Andok-hegységben Argentínában. A gép fedélzetén tartózkodó 45 ember közül csak 16 élte túl a megpróbáltatásokat. Az eset nemzetközi figyelmet keltett, különösen azután, hogy kiderült, milyen borzalmakra kényszerültek a túlélők. Történetük az egész világot megrázta.
Emberi hiba okozta a katasztrófát
1972-ben az Old Christians Club rögbi csapat az uruguayi Montevideóból a chilei Santiagóba készült egy mérkőzésre. Október 12-én a kétmotoros Fairchild elhagyta a Carrasco nemzetközi repülőteret, 5 fős személyzettel és 40 utassal. A fedélzeten a klubtagokon kívül barátok, családtagok és mások is tartózkodtak. A hegyekben uralkodó rossz időjárás miatt kénytelenek voltak az argentin Mendozában éjszakázni, mielőtt másnap tovább indultak.
Körülbelül egy órával a felszállás után a pilóta értesítette a légiirányítókat, hogy átrepül a hágó felett, majd röviddel ezután rádión közölte, hogy elérte a chilei Curicót, amely 178 km-re délre van Santiagótól, és észak felé fordult. A pilóta azonban rosszul mérte fel a repülőgép helyét, amely még mindig az Andokban volt. Nem tudva a hibáról, az irányítók engedélyezték neki, hogy kezdje meg az ereszkedést a leszállásra készülve. Nem sokkal ezután a chilei irányítótorony nem tudott kapcsolatba lépni a géppel. A pilóta megpróbált feljebb repülni, de a gép egyre jobban rázkódott, majd belecsapódott a hegy oldalába.
Október 13-án a repülőgép egy hegynek ütközött, elveszítette jobb, majd bal szárnyát, majd a chilei határ közelében Argentína távoli völgyébe csapódott. Megindult az eltűnt gép felkutatása, de hamar kiderült: az utoljára bejelentett hely téves. Megkezdődött a mentőakció, de a hóval borított hegyek megnehezítették a fehér repülőgép észlelését. Ezenkívül a zord környezet sokakat arra késztetett, hogy azt higgyék: nincsenek túlélők. Nyolc nap elteltével a keresést leállították, bár később a családtagok folytatták.
Kannibalizmushoz folyamodtak a túlélők
A zuhanás során 12 ember halt meg, és 33 túlélő maradt, akik közül többen megsérültek. Körülbelül 3500 méteres magasságban hó és fagy várt az emberekre. Mivel a gép törzse nagyrészt sértetlen volt, korlátozott védelmet nyújtott az időjárás ellen. Ráadásul a szűkös élelmiszerkészletek – ami főleg édességből, rágcsákból és borból állt – körülbelül egy hét alatt elfogytak. Hosszas vita után az éhező túlélők a holttestek elfogyasztásához folyamodtak. Csak ez az egy lehetőségük maradt odafent a hegyekben, de persze mindenki ódzkodott tőle, hiszen az osztálytársukról, családtagjukról, barátjukról volt szó. Mégis, ez volt az egyetlen lehetőségük a túlélésre.
A következő hetekben hat másik ember is meghalt, és további nehézségek adódtak október 29-én, amikor egy lavina betemette a törzset, és egy részét megtöltötte hóval, így még 8-an meghaltak.
Ezalatt az idő alatt több túlélő vizsgálta a területet, hogy menekülési útvonalat keressenek. December 12-én, amikor már csak 16 ember élt, három ember indult segítségért. Egyiküket, Vízintint visszaküldték a roncsokhoz, hogy tájékoztassa a többieket: nincsenek jó kilátásaik.
Pásztorok mentették meg a túlélőket
Több napi gyaloglás után a másik két férfi, Nando Parrado és Roberto Canessa végül három pásztorra bukkant a chilei Los Maitenes faluban december 20-án. A chileiek azonban egy folyó másik oldalán tartózkodtak, és nem hallották egymást. A pásztorok jelezték, hogy holnap visszatérnek és ételt is vittek nekik.
Másnap így is történt, addigra a két túlélő papírra vette a helyzetüket és egy kőhöz rögzítették, amit áthajítottak a patakon át. A papíron ez állt: „Egy repülő utasa vagyok, amely lezuhant a hegyekben.” A gazdák nyomban értesítették a hatóságokat, és december 22-én két helikoptert küldtek a roncsokhoz. Hat túlélőt biztonságba szállítottak, de a rossz időjárás miatt a másik nyolc embert csak másnap nem sikerült kimenteni.
(a képen Nando Parrado)
Persze, mikor fény derült a kannibalizmusra, óriási médiavisszhangja lett az esetnek. Az egyik túlélő azt állította, hogy az utolsó vacsora ihlette őket, amelyen Jézus kenyeret és bort adott tanítványainak, amelyekről azt mondta, hogy teste és vére. A magyarázat segített megnyugtatni a háborgó közvéleményt, és az egyház később felmentette a férfiakat, akiket sokan nem is találtak bűnösnek, hiszen a túlélés érdekében tették.
Számos könyv és film alapjául szolgáltak a túlélők megpróbáltatásai, köztük Piers Paul Read bestseller Alive – Életben maradtak) (1974) című könyve, amelyet 1993-ban adaptáltak azonos címmel. Ezenkívül több túlélő könyvet is írt, például Nando Parrado. 34 évvel a tragédia után jelentetett meg egy könyvet Csoda az Andokban – 72 nap a hegyekben és hosszú utam hazafelé címmel. A megrázó élmény az Andok csodájaként vált ismertté.
A chilei San Fernandóban található kórházba vitték Parradót is. Levették róla a sok piszkos ruháit, és meleg zuhany alá segítették. Miután megtörölték, megpillantotta magát a tükörben. Csont és bőr volt, árnyéka annak a sportos fiatalembernek, aki volt, amikor két és fél hónappal korábban felszállt a gépre. Egész végig azt mondogatta:
„Élek. Élek. Élek.”
forrás: britannica, history
A történelem 8 leghíresebb merénylete – mennyit ismersz belőlük?
Több mint 10 évig titkolta a kormány a lezuhant Malév 203-as járatának körülményeit
